A latin-amerikai irodalom kiválósága, Augusto Monterroso (1921–2003) a kispróza nagymestere: fabulák, elbeszélések, prózaversek, esszék, tárcák és karcolatok ünnepelt szerzője. Tucatnyi kötete közül A fekete Bárány és más mesék (1969) talán a legnépszerűbb. Monterroso életében tizennyolcszor jelent meg, és több mint négymillió példányban kelt el. Angol, német, finn, francia, görög, olasz és japán fordítása után most magyarul is olvasható.

„Bennünket, kik az örökös kommunikálástól némává lettünk, a színház emlékeztet rá, hogy beszélni dráma; bennünket, kik nem leljük többé örömünket nyelvünkben, a színház emlékeztet rá, hogy a gondolat testet ölt; nekünk, akik a mechanikus történelem álmának vagyunk foglyai, megmutatja, hogy az emlékezet lélegzik, az idő pedig folytonosan újjászületik.”

Valère Novarina

Keats viszonylag későn kezdett írni, s nem volt még egészen huszonhat éves, mikor tüdővészben meghalt. E roppant szűkre mért idő alatt azonban megírta azokat a remekműveit, melyekben – Szerb Antal szerint – „a költő »intenzitásában« már olyan igazságokról beszél, amelyek túl vannak megismerésünk határain – és elfog bennünket a horror sacri”.

A dualista korszak fél évszázada Közép-Európa modern történetének meghatározó idõszaka volt. Jelen kötetünk magyarországi, csehországi, lengyelországi, romániai és szlovákiai kutatók az osztrák-magyar kiegyezés létrejöttének 150. évfordulójára készült tanulmányait tartalmazza.

E könyv középpontjában Dosztojevszkij alkotóművészetének keresztény szempontú megközelítése áll: az író legjelentősebb regényei alapján az un. pozitív szépségű hősök valódi kontextusát tárja fel. A szerző az életművet a Krisztusról szóló regény megírásának egyetlen nagy kísérleteként értelmezi. E hőstípusok életműbeli fejlődését nyomon követve bontakozik ki az olvasó előtt a Dosztojevszkij által abszolútnak tartott pozitív szépség, a közvetlen Krisztus-kép.

„Mire jó a lehajtható vászontető, ha az ember sohasem nézheti az eget, mert mindig rossz idő van?”
Ez a végtelen gyöngédséggel és szeretettel megírt regény méltán vált az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb irodalmi szenzációjává Franciaországban.

„Édesapa mesés földrajz ura volt: Pont-Aven, Vannes, Quimper, Péaule, Roscoff, Rosporden, Landivisiau, Hennebont, Loudéac.
Az utolsó kis falu is egzotikus ízt kapott a szájában.”

Semezdin Mehmedinović önéletrajzi ihletésű kisregényének elbeszélője az ostromlott Szarajevóban próbálja átvészelni a kilencvenes évek legvéresebb konfliktusát, ám végül mégis kénytelen elhagyni a hazáját. A rövid történetekből felépített kötetben az ostromlott város nem díszlet, hanem komor valóság, de a szabad élet reményével kecsegtető, motelszagú Újvilág is a kitaszítottság és valóra nem váltható ígéretek földje marad. A Ruszki kompjuter a háborús évek és az emigráció első időszakának érzékenyen, finom humorral és kegyetlen őszinteséggel megírt naplója, a szemtanú látomása egy darabokra hullott világból, az önhibájukon kívül pokolra került, ott mégis a helyüket kereső emberekről. A kisregény megjelenése óta a délszláv háború (újra)értelmezésének egyik megkerülhetetlen könyvévé vált. A vérontásban szilánkokra hasadó tudat, és az emigráció gyökértelenségében őrlődő emlékezet megrendítő krónikája.