Hasonló termékek
Ugyanaz a szépség
„A kulisszák mögé nem könnyű bejutni” – írja Mogyorósi László is, de annak, aki olyan nyelv-, ritmus-, rím-, formaérzékkel megáldott, s aki olyan mesterségbeli tudással és tudatossággal felvértezett, mint ő, kell, hogy esélye legyen ma is.
Elek Tibor
A tiszta ész
Újjáélesztem könyvem: tetszhalott – vagy hordják széjjel a kutyák, ahogy a goaiak hordták széjjel Xavéri Szent Ferenc testét.
Élni a mélyben
Czifrik Balázs költő, szerkesztő 1975-ben született Győrben. Előző kötete Híd, hullám, háló címmel jelent meg a JAK-Kijárat gondozásában 2001-ben.
kié ez az arc
Van-e arca egy téli padnak, egy varjúnak, egy erdőnek, a szélnek? És van-e arca az embernek?Arc-e még az, ami folyamatos változásban, áramlásban, időben létezik, ami nem hagy időt már arra sem, hogy otthonossá és ismerőssé váljék, ami szüntelen vándorlásként határozza meg a beszédet? És vajon a beszéd képessége, a hangszükségképpen feltételezi-e az arc létét?
Kitérő
Leültünk az ágyra, kezét a combjára tette.
– Ma is a Süsüben vagyok.
– Látom.
Hanyatt feküdt, felhajtotta a zöld ruhát.
– Egyébként ez a kínálat.
Egymás szájának estünk. Sosem csókolóztunk annyit, mint ezen a délutánon. Öleltem, a hátát, karját simogattam. Kibújtattam a ruhából, legörgettem a bugyiját. Cirógattam az arcát, a hajára leheletfinomságú puszikat adtam. Ujjaim becsúsztak a szájába, harapta, nyelte őket.
függelék.
Függelék egy apokrifhez. Egy történetre emlékeztet, a történetet írja vissza. Az emberi egyedüllétet jelentő kezdőpont és végpont felé tart, folytonos töredékességben. Kép készül, vagy tűnik el. Ugyanaz lesz rajta első és utolsó.
Leírás
„Málik Roland neve beszél. Nemcsak a lovagi kereszt-, hanem a muszlim vezetéknév is. Eszerint a poklok kapujának őrző angyala ő. Egyszerre két irányban őrködik: kifelé és befelé. Az ámítás nélküli ámulat érdekli. Igyekszik csalás nélkül végigjátszani játszmáit, legyen szó ördögről, alkoholról, költészetről. Ennek is köszönhető, hogy kötetében az ihletett sorok aránya szerfölött magasnak, versbeszéde szokatlanul természetesnek, mitológiája keresetlennek tűnik föl. Van világában valami keleti vonás, különös íz, furcsa borongás, hasonlóan Szindbád történeteihez. Mint aki először megy társaságba új szerelmével, büszke is, és kissé féltékeny is, hogy amiben egy ideje csak ő gyönyörködött, azt mások is láthatják, ajánlom az Ördögöt, nem kizárólag a démonológia iránt érdeklődők figyelmébe.”
Nyilas Attila
MÁLIK ROLAND 1976-ban született Miskolcon, jelenleg újra ott él. Ez az első kötete.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Málik Roland |
Megjelenés | 2006 |
Terjedelem | 140 oldal |
Kötészet | puhatáblás |
ISBN | 9639683507 |
Sorozat | JAK füzetek |