A magyar társadalomtudományi könyvkiadás nagy adósságai közé tartozik a 20. század elejének klasszikus vallásantropológiai értekezése, Arnold van Gennep Átmeneti rítusok című műve. Noha közel száz évvel ezelőtti (1909) megjelenése óta a rítuskutatás egyik alapművévé (és nyomában az "átmeneti rítus" fogalma mára általánosan bevett terminus technicusszá) vált, a magyar olvasóközönség számára mindeddig nem volt hozzáférhető magyar nyelven.

Egy fiatal apáca szerelmes lesz, elhagyja kolostorát, mély bűnbe esik. Amikor évek múlva visszatér, megérti, hogy távollétében csoda történt - ez a Mária-legenda a középkor óta Európa-szerte ismert. A tizennegyedik századi flamand Beatrijs-be beleépültek az udvari szerelem elemei, a forrásokból az ismeretlen szerző mesterien kidolgozott, lélektanilag is hiteles történetet formált.

A kötet fő célja, hogy a választott népmesék felfejtésével ráébressze a meséről (és egyben a képi gondolkodásról) leszokott mai olvasót, mesehallgatót, hogy mekkora erő és tudás az, amit a sarokba állítottunk…

Egy Európa északi peremén évezredek óta számkivetetten élő néphez, egy eltűnőben lévő világba visz ez a regény. A nyelvész Ellinor Smidt váratlanul ajánlatot kap, egy tudományos állást kínálnak fel neki az észak-norvég Finnmark megyében. Megbizatása szerint a tengeri számik (más néven lappok) nyelvét kell tanulmányoznia...

A latin-amerikai irodalom kiválósága, Augusto Monterroso (1921–2003) a kispróza nagymestere: fabulák, elbeszélések, prózaversek, esszék, tárcák és karcolatok ünnepelt szerzője. Tucatnyi kötete közül A fekete Bárány és más mesék (1969) talán a legnépszerűbb. Monterroso életében tizennyolcszor jelent meg, és több mint négymillió példányban kelt el. Angol, német, finn, francia, görög, olasz és japán fordítása után most magyarul is olvasható.

„Mi ellen harcolnak a lovagok, akik elindulnak, hogy megküzdjenek a sárkánnyal? Önmaguk ellen harcolnak, érti?”