Hasonló termékek
Izrael, szembesítve a múlttal
Tanulmány az „új történelem” hatásáról
A Palesztina két államra osztását elrendelő ENSZ-határozatot, majd Izrael Állam megalakulását követő szentföldi háború (1947-1949) után 30 évvel az izraeli levéltári források nagyrészt hozzáférhetővé váltak a történeti kutatás számára. Az ország valódi történelmét megismerni kívánó értelmiségiek szűk köre haladéktalanul nekilátott annak, hogy az izraeli múltat övező mítoszokat, „autolegendákat” szembesítsék a valódi történeti tényekkel és összefüggésekkel.
Széchényi István és Széchenyi Béla cikkei a Timesban
Széchenyi István a Blick kiadása után a döblingi tébolydából sajtóhadjáratot indított Európa-szerte, hogy a közvéleményt befolyásolva az osztrák kormányt rávegye a magyar alkotmány visszaállítására. Fia segítségével a Timesban is publikált cikkeket. Ezek először jelennek meg, bemutatva Széchenyi István és Széchenyi Béla szerepét a kiegyezés felé vezető úton.
Zsidósors Kiskunhalason
Kisvárosi út a holokauszthoz
A könyv egy Duna–Tisza közi város zsidó lakosságának történetét mutatja be. A zsidótörvények, majd az 1944-es zsidóellenes rendeletek az alapvető állampolgári, a gettósítás és a deportálás pedig az elemi emberi jogaitól fosztottak meg közel hétszáz kiskunhalasi polgárt.
"Állami titok"
Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon 1945-1953
Tóth Géza volt a recski tábor legalacsonyabb embere; az egyetlen, aki az emeletes priccsek alsó traktusán egyenesen tudott ülni anélkül, hogy beverte volna a fejét. Korábban a Meteorológiai Intézet egyik vezetője volt. Internálását annak köszönhette, hogy az általa szerkesztett időjárás-előrejelzések egyike másnapra "lágy nyugati szellőket" ígért, majd a prognózis úgy folytatódott, hogy "a következő napokra északkelet felől" - azaz a Szovjetunió irányából - "fagyos légrétegek betörése várható".
Az emlékezés térképei
Magyarország és a nemzeti azonosság 1989 után
A társadalmi emlékezet: térkép. Megmutatja, hol a helyünk a világban. A magyar nemzeti emlékezet térképeit e könyvben egyszerre rajzolja az állam, valamint olyan egyének, akiknek a hovatartozása kényszerűen megkérdőjeleződött a 20. század folyamán.
Illúzió, hogy ismerjük egymást
Svájci–magyar kapcsolatok 1944–45 és 1956 között
A könyv Svájc és Magyarország közös hidegháborús történelmét tárgyalja, amelynek csúcspontja az 1956-os forradalom és az utána következő menekülthullám volt. Svájc nagyfokú részvételét a magyarországi eseményekben ugyanakkor sem gazdasági összefonódások, sem diplomáciai kapcsolatok nem magyarázzák.
Leírás
Hamarosan 70 éve lesz annak, hogy a Magyar Hadsereg történelmi vereséget szenvedett a náci Németország oldalán a Don-kanyarban.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Filonyenko Sz. I., M. I. Filonyenko |
Megjelenés | 2012 |
Terjedelem | 264 oldal |
Kötészet | keménytáblás |
ISBN | 9789632365091 |