Hasonló termékek
A nyugattalan Magyarország
Variációk hagyományváltásra
Mit kezdjünk azzal az országgal, amelyben élnünk rendeltetett? Avagy - Széchenyi szavaival szólva - mit kell tennünk, s min kezdenünk? A Méltányosság Politikaelemző Központ politikaértő agytröszt, amely tanulmányaival és médianyilatkozataival áttételesen politikaformáló hatást gyakorol a jelenkorra.
Kamarák a két világháború közötti Magyarországon
Strausz Péter olyan témát választott kutatása tárgyául, amely eddig nem állt a tudományos érdeklődés középpontjában. A két világháború közötti magyar gazdasági és szakmai kamarák szerkezeti felépítését és működési jellemzőit bemutató munkában a szerző arra törekedett, hogy eme érdekképviseletek nemzetközi és hazai előtörténetének összefoglalása mellett áttekintést nyújtson a kamarai autonómiák 1920 és 1944 közötti horizontális bővüléséről és vertikális változásairól egyaránt.
Épületek emlékezete
Nevezetes épületek Erdélyben
A műemlékvédelem nehéz feladatai ugyanis közösséget kívánnak: közösségi, társadalmi összefogás, akarat nélkül a legértékesebb műemléket sem lehet fenntartani, így felelősen gondolkodó kutatónak alapvető, azt is mondhatnánk becsületbeli kötelessége, hogy kutatásainak eredményeit leírja, s a lehetőségekhez képest minél tágabb közegben terjessze.
Egy elfeledett intézmény
A kolozsvári Szentlélek-ispotály kora újkori története
Mit tud tenni egy kora újkori város a fogyatékosokkal, a "kóborgó szegényekkel", a rászorulókkal? Hogyan gondoskodik a falai közé húzódó hajléktalanokról, az árván maradt, vagy a törvénytelen születésű, kitett gyermekekről? Hogyan viszonyul a koldusokhoz, a magukat ellátni képtelen magányos öregekhez? A mai napig aktuális és sokszor megoldatlan kérdésre a régi korok válasza az ispotály, azaz a szociális gondoskodás központja volt.
Kísértő közelmúlt
Ha a történteket nem is, ezt a felújított városi legendát 1989 táján sokan érteni véltük.
Holott – utólag visszatekintve – úgy tűnik, hogy nem lettünk tőle sokkal okosabbak. Az azóta eltelt bő két évtizedet egyidejűleg különböző státusokban – „egy fenékkel több lovat megülve”- éltük meg, ha tudtuk. Magánemberként, professziószerűen, vagy mindkettőn kívüli közéleti szerepvállalóként. S különböző énjeink mondandója időnként nem kvadrált egymással.
Besúgók a besúgásról
Ügynök-visszaemlékezések a Kádár-korszakból
A kötetben szereplő szövegek egyik fő értékét az adja, hogy elbeszélői helyzetükből adódóan hiteles forrássá válhatnak az állambiztonsági hálózat működéséről. A szerző a hálózat működése során keletkezett dokumentumokat - mindenekelőtt az ügynökjelentéseket vizsgálja, tehát azt a szövegvilágot, amit az ügynökök alkottak meg elbeszéléseikben.
Leírás
Lehetetlen küldetés? Vajon van esélye a jezsuita rendnek a 16. század végi és a 17. századi Erdélyben, Európa felekezetileg legtarkább országában a szilárd megtelepedésre? Az erdélyi hatalom ugyanis nem egyformán mért a sokféle vallás között, a katolikusok a Báthori-fejedelmek időszakát leszámítva mindig hátrányos megkülönböztetésben részesültek. Az ellenszenv leginkább a jezsuita rendet sújtotta, akik a leghatékonyabban képviselték a megújuló katolicizmus eszméit Európában és a tengeren túl.
A rend a 16. század végén túlságosan nagy lendülettel, a helyi viszonyokkal nem sokat törődve próbálta a lábát megvetni Erdély földjén, majd a kudarcból okulva a következõ században csendesebben és bölcsebben kezdték újra a munkát.
A kötet tizenkét tanulmánya ezeket a folyamatokat vizsgálja. A szerző legújabb könyvében sokéves forrásfeltáró munka eredményeképp számos kérdésben pontosítja és árnyalja a jezsuiták erdélyi és tágabban magyarországi működésével kapcsolatos ismereteinket.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Molnár Antal |
Megjelenés | 2009 |
Terjedelem | 286 oldal |
Kötészet | ragasztókötött, puhatáblás |
ISBN | 9789632361345 |
Sorozat | TDI Könyvek sorozat |