A tudományos és technikai haladás történelmileg szükségszerű diadalába vetett hit a huszadik század végére súlyos kétségeknek adta át a helyét. A természet legyőzése, a legyőzött természet kifosztása és elpusztítása szemlátomást nem járt az ember felszabadításával. Többé nem a fejlődés áldásaiba vetett bizalom igazolja tetteinket, hanem a beletörődés a dolgok menetének kikerülhetetlenségébe és megváltoztathatatlanságába. A kötet szerzője esszéjében a globalizáció és a napjainkban javában zajló ökológiai katasztrófa kérdéskörét járja körül.

Jól tudjuk, hogy a magyar társadalom csak akkor lesz képes sikeres válaszokat adni a 21. század globális kihívásaira, ha széles körben is polgárjogot nyer a fenntarthatóság szemlélete, az élhető természeti és társadalmi környezet megóvásának közös felelőssége. A fenntarthatóságot célként kitűző komplex nevelési munkában kiemelt szerepet játszik az iskola, amelynek – többek között – közvetítenie kell ezt a közös felelősséget a felnövekvő nemzedékek számára.

Környezeti problémáink enyhítése érdekében gyakran fölmerül egy világnézeti váltás (más szóval: paradigmaváltás) szükségessége. A szöveggyűjteményben szereplő öt írás az egyre erőteljesebb „új ökológiai paradigma” jegyében született: megkérdőjelezik kultúránk egy vagy több alapvető meggyőződését, és ezek meghaladására, újakkal történő helyettesítésére szólítanak föl.

A folyamatos gazdasági növekedés által teremtett össztársadalmi jólét mítoszáról mára bebizonyosodott, hogy tévút. Nem csak a társadalmi különbségeket növeli elviselhetetlen mértékűre, de ökológiai katasztrófával fenyegeti Földünket. A kötet a fenntartható gazdálkodás feltételeit mutatja be elvi oldalról; a vidéki gazdaságfejlesztés példáján keresztül pedig rámutat: a gyakorlatban is megvalósítható olyan modell, amely erőforrásait nem éli fel, mégis jólétet teremt. A hazai, fenntartható vidékfejlesztés stratégiájára és eszközeire tett javaslatok jelentős része nem csak Magyarországon, de a nemzetközi fejlesztésben is hasznos lehet.

Az ember számára a világ már mindig is előzetesen adott, ezt az ember önmagára nézve, életvilágként éli meg, tehát a külvilág és közte levő demarkációs vonal tiszteletben tartása csupán tudatos és szigorú nevelés vagy önnevelés útján eredményezhet egyszerre figyelmes és cselekvőképes magatartást. Ez azonban egyrészt csak keveseknek adatik meg, másrészt - vagy épp azért nem, mert - nem ösztönös, vagyis nem lehet egyszerre életvidám, szabad, találékony és gondoskodó.

Bizonyított tény, hogy egyes gázok (elsősorban a szén-dioxid, a metán és a dinitrogénoxid) légköri feldúsulása üvegházhatáshoz vezet. Szén-dioxidból közel 30 százalékkal több van a légkörben, mint az ipari forradalmat megelőzően. Mivel e civilizációs melléktermékekként képződő szennyező anyagok kibocsátása drasztikusan emelkedik, valószínű, hogy felmelegedésben, tengerszintemelkedésben, áradások és aszályok kiszámíthatatlan váltakozásában testet öltő éghajlatváltozás elé nézünk.