A szerző érdeklődése fókuszában egy délkelet-ázsiai hegyi törzs, a vietnámi brúk állnak. Az írások három téma köré csoportosulnak. Egy részükben etnohistóriai/történeti etnográfiai témákat tárgyal, a brúk és az őket körülvevő geopolitikai térség történelmét, az államalkotó népek és a perifériájukon élő törzsi kultúrák kapcsolatát, a brúk identitásának, történelmi emlékezetének kérdéseit, és  a globalizált világba való beilleszkedésének problémáit vizsgálja.

A kötetben közölt írások szerzője brit antropológus, a Max Gluckman nevével fémjelzett manchesteri antropológiai iskola képviselője.

Míg Durkheim a szociológus jól ismert Magyarországon és szinte minden szociológiai műve megjelent már magyarul, Durkheim, a vallásetnológus, különös módon még mindig csak az idegen nyelveken olvasó beavatottak számára ismert. Pedig alapvető műve, A vallási élet elemi formái, amely idestova 100 éve jelent meg, és amelyet tucatnyi nyelvre lefordítottak, az antropológusok, etnológusok és vallástudósok valóságos Bibliája, amelynek ismerete nélkül jóformán az egész XX. századi társadalomtudományi fejlődés érthetetlen. A kiadással ezen a hiányon kívánunk segíteni, hozzáférhetővé téve a francia etnológia és szociológia egyik legnagyobb alakjának legnagyobb művét a magyar olvasók számára.

A magyar néprajztudományban egyre nagyobb teret nyer napjainkban az a felfogás, amely a „néprajzot” és a „szociokulturális antropológiát” egységben látja, s a kettőt elválaszthatatlan egységnek tekintve együtt műveli. E felfogás talán legfajsúlyosabb képviselője – immár fél évszázada – Sárkány Mihály. Munkásságának épp az a tény kölcsönöz kiemelt jelentőséget, hogy néprajzban és antropológiában, Európában és Európán kívüli témákban egyaránt otthonosan mozog, kölcsönös megtermékenyítő hatást váltva ki, közvetítő szerepet töltve be a magyar társadalomtudományokban.

E kötet írásai egy, a magyar és nemzetközi kutatásban eddig teljesen ismeretlen vietnami hegyi nemzetiség, a brúk kultúrájával ismertetik meg az olvasót. Szerzőjük egyike azon – kis számú – magyar etnológusoknak / kulturális antropológusoknak, akik Európán kívüli „törzsi” társadalmakban végeztek hosszú időtartamú terepmunkát. 1985–1989 között több mint másfél évet töltött a világ néprajzi-nyelvi-kulturális szempontból talán legkevésbé ismert területeinek egyikén, Délkelet-Ázsiában, a közép-vietnami felföldön, egy brú faluban.

A halál témáját érintő kulturális és szociálantropológiai irodalomban gyakori téma a modern nyugati ember és a más kultúrákban élők halálképének, halálhoz való viszonyának különbsége. E különbségek azonban az úgynevezett nyugati társadalmakon belül is érzékelhetők. Nem egy antropológus számolt be arról, hogy az általa megismert európai falusi közösségekben az emberek mennyire másként, mennyivel „természetesebben” viszonyultak a halál kérdéséhez és a halottakhoz, mint ami számára saját társadalmi közegében megszokott volt. Ezekben a közösségekben a halál nem tabutéma, nem a haldokló és családjának magánügye, a haldoklás s a halál körüli gyakorlati teendők ellátása pedig nem vagy nem teljesen került át abba a professzionális szolgáltatói szektorba, amely ma már a legtöbb helyen körülveszi.