A ​kötet a XVII-XVIII. századi közköltészet,és a XIX-XX. századi szájhagyomány összefüggéseinek feltárására vállalkozik. A szerző célja egyrészt az, hogy fel és elismertesse a populáris hagyomány irodalom, művelődés- és folklórtörténeti jelentőségét. A tanulmányok és az idézett szövegpéldák egytől-egyig azt támasztják alá ugyanis, hogy a régi magyar világi közköltészet szerves része, sajátos, nemzeti vonásokat viselő terméke volt a közös európai szellemiségnek. A monográfia másrészt kísérletet tesz arra, hogy minél szélesebb körben ismertté tegye a kötetben szereplő népszerű, mindennapos és ünnepi használatra készült, változatokban élő, névtelen verstömeget. Ezért a Példatárban illusztratív válogatást ad abból a több száz, világi témájú versből,amely az utóbbi három évtizedben került elő a kézirattárak mélyéről. A könyv ugyan elsősorban az összehasonlító irodalom- és folklórtörténet iránt érdeklődő kutatók számára készült, de haszonnal forgathatja minden verskedvelő és a múlt iránt érdeklődő ember.