Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

A közreadott dokumentumok segítenek annak megismerésében, hogy a kommunista párt – a megszálló szovjet szervek kulisszák mögötti csendes, de hathatós támogatását élvezve – miként jutott kezdettől meghatározó befolyáshoz a politikai rendőrség irányításában. Ugyanakkor bemutatják azt is, hogy e szervezetek működésében miképpen kap egyre meghatározóbb teret eredendő feladatuk, a háborús és népellenes bűntettek elkövetőinek felderítése mellett a „reakciósok”, illetve a „demokratikus államrend ellenségeivel” szembeni fellépés.

Többet a könyvről
Elérhetőség:
Raktáron

Dokumentumok a magyar politikai rendőrség történetéből

25%
3.500 Ft 2.625 Ft
Menny.:db

Hasonló termékek

Gyártó: Molnár Antal

Lehetetlen küldetés?

Jezsuiták Erdélyben és Felső-Magyarországon a 16–17. században

Lehetetlen küldetés? Vajon van esélye a jezsuita rendnek a 16. század végi és a 17. századi Erdélyben, Európa felekezetileg legtarkább országában a szilárd megtelepedésre? 

2.600 Ft 1.950 Ft
Gyártó: Takács Tibor

Állambiztonság és rendszerváltás

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tíz évvel ezelőtt, 2000 nyarán indította el„Közelmúltunk hagyatéka” sorozatát azzal a deklarált célkitűzéssel, hogy abban elsősorban az 1945 utáni évek politikai rendőrségének, államvédelmének-állambiztonságának történetét feldolgozó tanulmányokat, vagy nagyobb forrás-együtteseket jelentessen meg.

2.600 Ft 1.950 Ft

Kibányászott „lignitbűnök” - A Rákosi-korszak egy bányamérnökperének anatómiája

Az 1945 után meginduló, elsősorban ipari jellegű újjáépítés a hazai gazdaság egyik legfontosabb energiahordozó-forrásává tette a szénbányászatot, amelynek az 1949-ben megváltozott piaci feltételek is nagyobb hangsúlyt adtak. Azonban sem az ország természeti adottságai, sem pedig a bányák technikai elmaradottsága nem tette lehetővé, hogy megteremtsék az ötéves terv által meghirdetett vas és acél országát. A kommunista hatalmi érdekeknek alárendelt gazdaságpolitika sikertelenségének magyarázata és kivizsgálása így politikai üggyé vált, ám Péter Gábor állambiztonsági gépezete sem volt mindenható. Az 1951 és 1954 között zajló úgynevezett bányamérnökper egyike volt a félresikerült ügyeknek.

2.600 Ft 1.950 Ft

Az antalli pillanat

A nemzeti történelem szerepe a magyar politikai diskurzusban 1989–1993

Miért vitatkoztak annyit a rendszerváltás idejének magyar politikusai Trianonról, a Horthy-rendszer restaurációjának veszélyéről, az 1945–1947-es koalíciós idők aktualitásáról, 1956 üzenetéről? Az 1990-es évek elejének politikai szereplői – beszéljenek bár a köztársasági elnöki intézményről, a címerről, az önkormányzati rendszerről, a vezető kormánypárt belső viszonyairól, a jogállamiságról, a földkérdésről, a szociális ellátórendszerről vagy bármi másról – rendre visszataláltak a történeti vitakérdésekhez.

2.600 Ft 1.950 Ft

Leírás

A közreadott dokumentumok segítenek annak megismerésében, hogy a kommunista párt – a megszálló szovjet szervek kulisszák mögötti csendes, de hathatós támogatását élvezve – miként jutott kezdettől meghatározó befolyáshoz a politikai rendőrség irányításában. Ugyanakkor bemutatják azt is, hogy e szervezetek működésében miképpen kap egyre meghatározóbb teret eredendő feladatuk, a háborús és népellenes bűntettek elkövetőinek felderítése mellett a „reakciósok”, illetve a „demokratikus államrend ellenségeivel” szembeni fellépés.

A kötet lapjait olvasva a kezdeti párhuzamosság, a frissen életre hívott szervek rivalizálása is nyomon követhető. A budapesti ügyekért felelős, Péter Gábor által irányított osztály és a Tömpe András által vezetett ún. „vidéki” politikai rendészeti osztály között mindvégig jellemző volt a versengés, ami egyre-másra egymás lejáratásával párosult, és végül az előbbi győzelmével zárult.

Paraméterek

Szerzők(vesszővel elválasztva) Krahulcsán Zsolt, Müller Rolf
Megjelenés 2009
Terjedelem 370 oldal
Kötészet ragasztókötött, puhatáblás
ISBN 9789638755421

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!
Arrow Forward