Hasonló termékek
Könnyek könyve
Csak tenger és ég és nap. Koordináták nincsenek. És kényszer sem, hogy lenniük kéne. Csak nap és víz és semmi. Semmi más. Semmi, ami fontos. Csak ami lényeges. Semmi. Más.
A Bánk vére projekt
„...ölni tudtok, jó urak: bezzeg
Ha életet tudnátok adni, akkor
Érdemlenétek meg az uralkodást.”
Katona József: Bánk bán
Reciprok
A regény egy kivert kutya története, aki egy beomlott ház romjai alatt rátalál Granicsári Gézára, s megmenti az életét. Granicsári 1959-ben élete sorsfordulójához érkezik: érett fejjel próbál pályát módosítani s egy szatirikus regényt ír, mely a Rákosi-érában szerzett tapasztalatait rögzíti.
Mint kagylók, ha bezárulnak
Végezetül pedig meg kell vallanom, édeseim, hogy bár életemben a lehető legkimerítőbben olvastam el minden könyvet, most már egyáltalán nem tudok szabadulni attól az iszonyatos gondolattól, hogy végtére is egész életemben ugyanazt a könyvet olvastam, ugyanolyan lapokkal és ugyanolyan oldalakkal, melyekre egy számomra teljességgel érthetetlen szöveget írtak.
Filozófia, lélektan és metafizika Babits irodalomelméletében
A szerző Babits Mihály munkásságának egy kevésbé kidomborított oldalával foglalkozik kutatóként évek óta: vizsgálódásai középpontjában az irodalomtudós Babits áll. A költő 1919-ben tartott egy egyetemi előadássorozatot, amelynek a keretei között kifejtette akkor sok tekintetben újító szemléletűnek számító irodalomelméletét.
Saját sors
Tomaji Attila új kötetében tovább érlelődik az az elégikus tónusú nemes költőiség, amely a hagyományhoz sok szállal kötődve is független szólam a magyar költészet jelenében.
Leírás
Ez a történet egy teljesen új birodalomba kalauzolja el az olvasót: az érzések zűrzavaros kavalkádjába, ahol oly sokan eltévedtek már. A regényes formában megírt, ezáltal mindenki számára könnyebben befogadható tanításokban választ találunk számtalan olyan kérdésre, amit ezidáig talán még megfogalmazni sem tudtunk.
Egyvalami azonban garantált: a könyv végére mi is közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, hiszen végig olyan helyzeteket vonultat fel, amiken a hétköznapi életben sokszor átsiklunk, ahelyett, hogy megértenénk és belátnánk fontosságukat. Így egyfajta gyakorlati útmutatót kaphatunk ahhoz a labirintushoz, melynek középpontjában mindenki önmagára találhat!
A szerzőről:
Körmendi Nóra Szegeden nőtt fel, ott végezte el a filozófia szakot. Választása nem véletlenül esett a filozófiára, mindig is sok kérdése volt, amire válaszokat keresett. Az író első könyve, Az utolsó mester egy rendhagyó vállalkozás eredménye, a szerző a keresése során megtalált válaszait – szokatlan módon – regényes formában osztja meg az olvasókkal, és e mellett bemutatja magát azt a fejlődési utat, amit az önmagát kereső ember bejár.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Körmendi Nóra |
Megjelenés | 2013 |
Terjedelem | 216 oldal |
Kötészet | ragasztókötött, puhatáblás |
ISBN | 978-963-872-689-6 |