Hogy ​az építészet nemcsak házak, hanem terek alkotásáról is szól, közhely. De hogy ezeknek „tértörténetük” van, és hogy a tereket is időben éljük át, már szokatlan gondolat. Ekler Dezső olyan tér-idő világba vezeti be az olvasót, ami megszokott környezetünk rejtett dimenzióit tárja fel.

A város egykor drámai színház, közösen írott szöveg volt, mára biztos pontok nélküli áramlás, infokommunikációs hálózatok csomópontja. Az indusztrializáció utáni városból végletekig ellenőrzött metropolisz lett. Egyik oldalán egy új globális gazdaság szimbolikus és térbeli előrenyomulásával, a másikon lakóhelyi szegregációval, a ,,láthatatlan" kultúra és a reménytelenség rétegeinek egymásra rakódásával. Ahogyan a kibernetikai urbanizáció fokozatosan térkép- és emlékezet nélküli hellyé változtatja a várost, úgy esik szét a személyiség. A város falaival együtt énünk határai is leomlanak, hogy bizonytalan brand-identitások kiárusítható elemeivé váljunk.

A tér kutatása a fizika szempontján túlmenően a 20. század építészetelméleti és filozófiai kutatásainak egyik központi tartalma, amely az építészeti gyakorlat valóságában is befolyásolta térrel való kapcsolatunkat. A kutatási téma filozófiai mélységű (Heidegger, Bollnow, Derrida, Deleuze, Virilio és sokan mások) felvetését és megalapozását követően a század közepétől sorra-rendre alakultak ki azok a kutatási területek, amelyek egy-egy tudományág szempontjából vizsgálták a témát. Ezek közül feltétlen kiemelést érdemel a környezetpszichológia, amely önmaga által definiált folyamatos határhelyzetben van, lételeme az interdiszciplinaritás.

A kötet a négy nagy erdélyi örmény központnak, Szamosújvárnak, Erzsébetvárosnak, Gyergyószentmiklósnak és Csíkszépvíznek településképét hasonlítja össze.

Az Európai Unió huszonhét tagállamában számos kisebbségi csoport él, nagyon különböző társadalmi helyzetben és politikai környezetben. "Egység a sokféleségben" - szól az Európai Unió jelmondata. De nem egyértelmű, hogy ebbe a "sokféleségbe" a kisebbségek is beletartoznak-e, és hogy az európai integrációnak milyen szerepe van a hagyományos nemzeti kisebbségek életében.

„A környezetpszichológia több tudomány- és művészeti területet érint, jelentősége vitathatatlan. A kötet szerkesztői minőségi garanciát jelentenek: Dúll Andrea a környezetpszichológia hazai meghonosítója, Varga Katalin a szuggesztív kommunikáció és a hipnózis elméletének és gyakorlatának egyik legjelesebb hazai kutatója, mindketten nemzetközi elismertséggel. A kötet témája, a szuggesztív környezeti kommunikáció igen érdekes megközelítést jelent, nevezetesen a környezetpszichológia szempontjából lényeges elemek szuggesztív voltát mutatja be a kommunikációs megközelítés talaján. Az interdiszciplináris kötet biztosan hasznára válik a pszichológia, s az emberi környezet alakítását célzó művészeti és ipari tevékenységek, az építészet és a formatervezés szakembereinek. A kötet így nem csupán elméleti, hanem gyakorlati haszonnal is kecsegtet: kitűnő példa arra, hogy az elméleti pszichológia hogyan találkozik a leggyakorlatiasabb felhasználói területekkel.”

Kerényi Mari könyve azzal ragadott meg, hogy egyáltalán nem tanáros, miközben minden mondatából lerí, hogy a szerző ízig-vérig tanár. Olyan tanár, akiről a legnagyobb sértés lenne, ha "tanárosan" azt mondanám, hogy szereti a gyerekeket. Nem: ő nem általában a gyerekeket szereti, hanem minden egyes gyerekben meglátja azokat a speciális szerethető tulajdonságait, amelyek miatt az a gyerek konkrétan imádnivaló. És mivel ezeknek a konkrét imádnivaló dolgoknak egy jó részét a hivatalos iskola utálja és kiveti magából, a szerző alapított egy olyan iskolát, ahol lehet mindezeket szeretni. (Mérő László)