Hasonló termékek
Klasszikus művek újrafordítása
Szerkesztők: Gulyás Adrienn, Mudriczki Judit, Sepsi Enikő, Horváth Géza
Az emberáldozattól az istennév kimondhatatlanságáig
Az Ószövetség gondolatvilágának kétféle megközelítése, a vallástörténeti és a teológiai, igen közel áll egymáshoz, mégsem azonos. A vallástörténeti a vallási gondolatok kialakulását, azok hátterét és a gyakorlatban való megjelenését, a vallásgyakorlatot vizsgálja, míg a teológiai magukra a gondolatokra, azok tartalmára és összefüggésrendszerére koncentrál.
Egyház, társadalom és művelődés Bod Péter korában
Mintegy két és fél évszázada, hogy a magyarigeni prédikátor, Bod Péter (1712-1769) Magyar Athenas című munkájának bevezetőjében időtlenül szól hozzánk, s a 20. század, illetve korunk írói, politikai moralistái számára egyaránt érvényes módon figyelmeztet „az írástudók felelősségére”. A jelen tanulmánykötet, mely Bod Péter születésének háromszázadik évfordulója alkalmából kerül közreadásra, minden tekintetben követi az idézett sorokban megfogalmazódó maximákat, vagyis hű tükörképét adja az egyes szerzők kutatói, írói felelősségvállalásának. Hogy milyen mértékben tudtak megfelelni az elvárásoknak, azt az olvasó értő ítéletére kell bízniuk, tudva azt, hogy ez a kiadvány „inkább JÓ IGYEKEZET MINT KÖNYV”.
Jókai & Jókai
A család és a közösség szolgálatában
A kötet valamennyi tanulmánya az egyén, a család és a közösségek összefüggésrendszerét közelíti meg, ezzel kapcsolatban fogalmaz meg szempontokat, nyújt fogódzókat, támpontokat – Komlósi Piroska munkásságához kapcsolódva, életmûve elõtt tisztelegve.
Das wort - ein weites Feld
„Wenn du bei all deinem Tun immer der gesunden Vernunft folgst, dasjenige, was dir im Augenblicke zu tun obliegt, mit Eifer, Kraft, Freundlichkeit betreibst und, ohne auf eine Nebensache zu sehen, den Genius in dir rein zu erhalten suchst, als ob du ihn sogleich zurückgeben müßtest, wenn du so ohne Furcht und ohne Hoffnung handelst, dir an der jedesmaligen naturgemäßen Tätigkeit und heldenmütigen Wahrheitsliebe in deinen Reden und Äußerungen genügen lassest, so wirst du ein glückliches Leben führen, und es gibt niemanden, der dich hindern könnte so zu handeln.“
Marc Aurel.
Leírás
Clustering around five major themes, and written by academics, researches and artists from Algeria, Austria, Belgium, Canada, Germany, Hungary, Poland, Slovenia, Sweden, Taiwan and the United States, these essays explore how literary texts encode the faculty of attention, and how theories of reading recognize, or underestimate the arts and techniques of attention.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Kállay G. Katalin |
Megjelenés | 2017 |
Terjedelem | 486 oldal |
ISBN | 978-2343100029 |
Sorozat | Károli könyvek, tanulmánykötet |