Közeli, bizalmas jóbarátom lenyűgözően gazdag, posztumusz társadalom- és kultúrtörténeti tablóját tartja kezében az olvasó. S mindezt olyan szövegben, amely a detektívregények ürügyén, a nyomozás izgalmával ajándékoz meg bennünket.

Igaz, egyetlen gyilkost sem leplezünk le a történet végén, pedig – mint megtudjuk a jelen kötetből
– a 19. század vége felé megjelenő detektívtörténet alapszabállyá tette, hogy a bűntörténetnek gyilkosság körül kell forognia. A Léderer-féle bűntörténet azonban abból a paradoxonból indul ki, hogy

„ha az ember eredendően jó (illetve ránevelhető a jóra), s e minőségében racionális és önmagát kordában tartani képes cselekvő, akkor mivel magyarázható, hogy elveszi embertársa életét?”

A jelen kötet félmondatait, szófordulatait kölcsönvéve könnyen összerakható, hogy bár az eredendő bűn doktrínája mellett elkötelezett keresztény gondolkodás számára a bűntett maga elborzasztó volt, a Gonosz megjelenése a világban egyáltalán nem volt rejtély. Evilági előfordulása nem igényelt speciális oksági magyarázatot. Abban meg végképp nem volt semmiféle titokzatosság, hogy mi késztette az elkövetőt tettének elkövetésére. Egyszerűen az, hogy eredendően gyarló.

A felvilágosodás messzemenő társadalmi következménye viszont, hogy amíg a

„keresztény gondolkodás nem tett különbséget a rajtakapott bűnelkövető és embertársai között (hisz’ egylényegűek vagyunk mind), addig mostantól áthidalhatatlan szakadék nyílik meg a bűnelkövető és a tisztes »polgárember« között”.

Ennyiben a gyilkosság – számunkra, normálisok számára, akik lényegünkben más fajtájúak vagyunk, mint a gyilkos – mindig is titkoktól övezett, megmagyarázhatatlan rejtély marad. A detektívtörténet műfaját tehát időben megelőzte a rejtélyként felfogott gyilkosság kulturális konstrukciója. De ha ez az indító feszültség megvan, akkor a szerző által a morális elbizonytalanodásra adott fantáziavilágbeli megoldásként láttatott detektívtörténetek megteremtik a maguk sokféle műfaját és szereplőit.

A kötet sokfelé kalandozó fejezeteiből egyebek mellett megtudhatjuk, miként cseperedett föl az angol bobby, hogyan lett a rendőrből regényhős, s milyen viszonyban van az akcióhős és a társadalma. Létrejön a magándetektív pénzért szolgáltatást nyújtó intézménye. A detektívregényben ő lesz az, aki az ügyefogyottnak ábrázolt rendőség helyett képesnek mutatkozik minden, a gyilkosságot elkövető személy kilétére vonatkozó rejtélyt megfejteni. Így elhitetve a történetet olvasó állampolgárral, hogy a

„világ morális értelemben biztonságosnak mondható univerzum”.

Fokasz Nikosz