Hasonló termékek
A magyar építészet mesterei - II.
Ez a könyv tisztelgés az elmúlt háromszáz év jól vagy kevésbé ismert nagy építészei előtt, akik maradandó alkotásaikkal gyarapították a magyar kultúrát.
A magyar szobrászat mesterei
A szobrászat az egyik legősibb művészeti ág, amelynek alkotásaival naponta találkozhatunk épületeken vagy köztereinken. Éppen ezért kevésbé figyelünk rá, hiszen a művek belesimulnak az ember által teremtett környezetbe, annak természetes részeiként. Azonban, ha elmélyedünk a szobrászat világában, sokszínű és változatos művészet tárul fel előttünk. Jelen könyv célja az elmúlt évszázadokban élt jelentős magyar szobrászok életművének bemutatása és fontosabb műveinek elemzése. Így a kötet segítségével a szobrászat, ez a kevésbé hangsúlyos művészeti ág közelebb kerülhet a művészet iránt érdeklődőkhöz.
A hódmezővásárhelyi művészcsoport
Tóth Károly könyve a hódmezővásárhelyi művészcsoport történetét dolgozza fel több szempont szerint. A kötet nem kizárólag az itt alkotó művészekre (Tornyai János, Rudnay Gyula, Endre Béla, Pásztor János) koncentrál, hanem egy tágabb körképet kíván nyújtani arról, hogy a századforduló vidéki Magyarországán milyen művésztelepek és művészcsoportok működtek, ezeket milyen elvek és célok vezették.
Művészet és mesterség - I.
A két kötetben olvasható tanulmányokkal tanítványok, kollégák és pályatársak tisztelegnek R. Várkonyi Ágnes tudósi és kutatói életműve előtt. Történészek, művészet- és irodalomtörténészek írásai jelzik, mennyire komplex módon szemlélte az őt körülvevő világot és kutatta a számára oly kedves korszakot, a kora újkort.
Az irredenta szobrok mesterei
Kisfaludi Strobl Zsigmond - Pásztor János - Sidló Ferenc - Szentgyörgyi István
Református templomok
2010 - 2020
A kötet a Magyarországon 2010 és 2020 között épült református templomok tizenöt szép példáját mutatja be.
Leírás
A két kötetben olvasható tanulmányokkal tanítványok, kollégák és pályatársak tisztelegnek R. Várkonyi Ágnes tudósi és kutatói életműve előtt. Történészek, művészet- és irodalomtörténészek írásai jelzik, mennyire komplex módon szemlélte az őt körülvevő világot és kutatta a számára oly kedves korszakot, a kora újkort. A tanulmányokban visszaköszön az a szellemiség, amely a kora újkort nem a válság, hanem az értékmentés és az új értékek megszületésének időszakaként értelmezi. Az útkeresés, a jövőre való felkészülés kapott hangsúlyt a korszak politikai, gazdasági és társadalmi életében, nagy formátumú államférfiak, politikusok, művelt hivatalnokok, polgárok és művészek tervezték a háborúba kényszerült ország jövőjét. A több mint félszáz tanulmány új kutatási eredményekre alapozva rajzolja meg ezt az igen nehéz, de rendkívül fontos kort, a művészet, tudomány és mesterség egységében, éppen úgy, ahogy azt R. Várkonyi Ágnes is hirdette.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Horn Ildikó, Várkonyi Gábor |
Megjelenés | 2016 |
Terjedelem | 520 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9789634141334 |