Hasonló termékek
A transzcendentális illúzió keletkezése és története
A jelen könyv egy transzcendentális kritika kifejtésének kísérlete. A kritika alapvető tárgya a valóság valamely szintetikus elvének egyoldalú használata a többi háttérbe szorítása, illetve elfedése által.
Hatalom és filozófia
Hermeneutikai, fenomenológiai megközelítések
A politikum természete mindig is a filozófiai gondolkodás előterében állt. A fenomenológia és a filozófiai hermeneutika esetében azonban eleinte úgy tűnhetett, hogy meglehetősen apolitikus irányzatokról van szó, ám még az alapító Husserl és Heidegger esetében is – a hagyatékok feldolgozása után – markáns politikafilozófiai koncepciók rekonstruálhatók.
A mítosz filozófiája
A mítosz filozófiája az emberi kultúra egyik legzseniálisabb teljesítményén, a görög mitológián keresztül közelít normalitás és őrültség, szerelem és felejtés, emberi és nem-emberi, élet és halál határainak és ellentéteinek alapkérdéseihez – azzal a célkitűzéssel, hogy kitapogassa a határok létrejöttének, megképződésének forrását. Mi a normalitás, és mi az őrület? Beszélhetünk-e az őrület valóságáról, vagy inkább – az őrület illúziójáról?
Mély kútforrása a bölcsességnek
Esszék a természettudomány világából.
A mai világunkat úgy érthetjük meg, ha megismerjük azt a folyamatot, amelynek eredményeként létrejött, és e tudással alakíthatjuk a jövőnket is. Tudósok, kutatók pályájáról, küzdelmeiről olvashatunk tanulságos történeteket. Számos érdekességet tudhatunk meg a tudomány kevéssé ismert szereplőiről, így például Plesch Jánosról, Einstein orvosáról, Róna Erzsébet atomtudósról, de arról is, hogy a só, a bronz vagy a fűszerek hogyan alakították a világtörténelmet. Választ kapunk arra is, mit tudott Bartók Béla az atomtitokról, melyik a legújabb elem vagy a ritkaföldfémek jelenleg miért okoznak politikai konfliktust. Érdekes és ritka képek teszik még élvezetesebbé a könyv forgatását.
Az új Husserl
Szemelvények az életmű ismeretlen fejezeteiből
Edmund Husserl nem csupán a huszadik századi európai filozófia egyik kiindulópontja, akit alapító gondolkodójaként tisztel a fenomenológia, hanem filozófiája egyike a század legrejtélyesebb életműveinek.
Válogatta, fordította és bevezetőkkel ellátta: Varga Péter András és Zuh Deodáth
Határmunkálatok a tudományban
Bár a fenti kérdések látszólag függetlenek egymástól, mindegyikük ugyanahhoz a problémához kapcsolódik: ahhoz, hogy milyen határmunkálatok folynak a tudományban. A tudomány folyamatos viták és harcok színtere, amelyekben a nyilvános térben megnyilatkozó szereplők újra- és újrarajzolják a tudományterületek közötti és a tudományt körülölelő határokat. A kötet tíz tanulmánya közös elméleti keretben elemzi ezeket a határmunkálatokat.
Leírás
A demokráciával kapcsolatos kérdések, az annak gyakorlatát illető vélemények mindennapos beszélgetéseink szerves részét képezik. Érintettsége jogán - bizonyos értelemben - mindenki "ért hozzájuk". A "hermeneutika" kifejezés viszont, mely hagyományosan a szövegértelmezés tudományaként volt ismert, jellemzően csak szűk szakmai körökben használatos. Mindazonáltal e diszciplína a 20. század során új jelentőségre tett szert, elsősorban Martin Heidegger és tanítványa, Hans-Georg Gadamer munkásságának köszönhetően. Az új emberkép szerint, mely e szerzőknél kirajzolódik, az emberi "ittlétet" mindenekelőtt halandósága, végessége, időisége, s az ezen időiségben számára felnyíló mindenkori létértelem tünteti ki a létezők körében. Innen tekintve az ember minden világviszonyulásában értelmező, megértő, vagy éppen e megértésben kudarcot valló lénynek bizonyul - ezzel pedig a hermeneutika magában az emberi egzisztálás dimenziójában ver gyökeret, e dimenzió tekintetében tesz szert egyetemes jelentőségre.
Állampolgári mivoltunkban, s társadalmi érintkezéseink során tehát mindannyian érdekeltek vagyunk a demokrácia kérdéseiben. Megértő, értelmező módon viszont már mindig is érintettek vagyunk tulajdon létünkben, egzisztenciánkban. Mi rejlik azonban abban a viszonyban, mely e két elemi érintettségünk közt vélhetően fennáll? Hogy tehát az interpretáció tudományaként értett hermeneutika miként hozható összefüggésbe a demokrácia kérdéseivel, miként tehet az szert a politikai-társadalmi rendet illető, mégpedig közel sem marginális, hanem bizonyos tekintetben nagyon is alapvető jelentőségre - elsősorban ezeket a kérdéseket igyekeztünk körbejárni ama 2010-ben, Miskolcon megrendezett konferencia keretében, melynek előadásait itt - szerkesztett, alkalmanként kibővített változatban - a Tisztelt Olvasó figyelmébe ajánljuk.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Nyírő Miklós |
Megjelenés | 2018 |
Terjedelem | 280 oldal |
Kötészet | puhatáblás, ragasztókötött |
ISBN | 9789634143482 |
Sorozat | A filozófia útjai sorozat |