Hasonló termékek
A Bánk vére projekt
„...ölni tudtok, jó urak: bezzeg
Ha életet tudnátok adni, akkor
Érdemlenétek meg az uralkodást.”
Katona József: Bánk bán
Könnyek könyve
Csak tenger és ég és nap. Koordináták nincsenek. És kényszer sem, hogy lenniük kéne. Csak nap és víz és semmi. Semmi más. Semmi, ami fontos. Csak ami lényeges. Semmi. Más.
A konkrét jelentés poétikája
Ebben a kötetben Fülep Lajos (1885-1970) azon művészetfilozófiai írásait próbálom értelmezni, amelyek az 1930-as évek elejétől az 1960-as évek végéig keletkeztek, és a maguk idejében nagyobb részt kéziratban maradtak, csak az utóbbi években kerültek kiadásra. Ezeknek a szövegeknek az olvasása után - melynek folyamatát szeretném bemutatni - az a meggyőződésem, hogy Fülep élete második felében írott művészetfilozófiája, illetve a hozzá kapcsolódó további kéziratok szorosan összefüggő és egymásra épülő elképzelések világává állnak össze.
Vízhomok
A Vízhomok szerzője ismeri a titkot: többet mond, mint amennyit kimond, többet sejtet, mint amennyit elárul. Budapesttől Párizsig, a Balatontól Arles-ig, kislánykortól az első szerelmen át egy bonyolult, szívfájdító kapcsolatig huszonnyolc sokértelmű, teljes fényében (és teljes titokzatosságában) megmutatott pillanatát látjuk a főszereplő Éva életének. A könyv huszonnyolc novelláját két belső monológ foglalja keretbe: e két pólusból indulva egyszerre kezd párbeszédbe egymással a nő és a férfi, az élet és a művészet.
Alteregó
Már a cím maga izgalmas kihívás. Alter: másik, a másik – egó: az én, énem… Tudósítás „egy tárgy megtisztításáról”, ami szinte egyidős a magyar próza létrejöttével. Tények, ön-reflexiók, reflexiók az egó-kínálta kilábalásra. Akár Henrich Böll Billiard an halbzehn regényére vázol szénnel és krétával egy alter-imágót, akár egy valaha volt profán és magasztos kultikus helyet, a Mészöly-tanszéket idézi, azaz fixálja az előhívott forte papíron – képet vés gyémánt heggyel és acél tollal az emlékezetbe.
(Mók Mihály, Káfé Főnix)
Leírás
Hendi Péternek két megbízható szövetsége van: az esszé és a történet. A meditáció és a mese. Mesterien ötvözi e kettőt, hogy megjelenítse a maga és a mások életének titkait. Személyességében, közvetlenségében magára ismer az olvasó. Vele szeretünk, csavargunk, menekülünk, - élünk. S a háttérben ott van korunk története, a mindennapokban.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Hendi Péter |
Megjelenés | 2019 |
Terjedelem | 226 oldal |
ISBN | 978-963-414-527-1- |