A Haszidok könyve (eredeti héber címén: Széfer haszidim) jelenlegi ismereteink szerint egy középkori zsidó közösség alkotása, amely a 13. századtól Haszidé Askenáz néven vált ismertté. A közösség tagjai a Rajna mentén tevékenykedtek, értékrendjük középpontjában az alázat, az istenfélelem, a megtérés, a vezeklés és a kölcsönös segítségnyújtás állt, valamint sajátos misztikus tanítással is rendelkeztek. A közösség egyik kiemelkedő alakja R. Jehuda he-Haszid volt (meghalt 1217-ben), őt tekintjük a mű értelmi szerzőjének. A Haszidok könyve az eredeti nyelven kívül a jelen kiadás jóvoltából a világon elsőként magyarul szólalhat meg, ugyanis a teljes szöveget fordításban eddig még soha nem publikálták. A magyar nyelvű fordítás Dr. Kozma Emese hebraista, középkori zsidó kultúra-kutató munkája. A szöveggondozást Dr. Koltai Kornélia hebraista végezte. 

Tudománytörténeti megközelítés 

A tudománytörténet ma már nem csupán járulékos mellékterméke az egyes szaktudományoknak, noha általában még nem olyan bevett önálló kutatási irányzat, mint egy-egy diszciplína saját speciális szakágainak a művelése. A magyar néprajzban mindig is volt érdeklődés az előzmények iránt, így bőséggel születtek a tudományszak gyökereit, alakulását, eszmetörténeti összefüggéseit vizsgáló tanulmányok, összefoglalások.

Hadewijch ​a 13. században élt, valószínűleg Antwerpen környékén. Egy misztikus női kör – begina közösség – mestere volt. A beginák egy 12. századi, Németalföldön indult vallásos mozgalom tagjai voltak, közösségekben éltek, de nem köteleződtek el örök fogadalommal az apostoli életre. Hadewijch tanítványai, követői számára jegyezte le látomásait, leveleit és verseit. Nemesi származású nő lehetett, anyanyelvén írt, jól tudott latinul és franciául, és behatóan ismerte kora irodalmát és zenéjét. Ő a holland/flamand nyelvű irodalom első név szerint ismert szerzője.

A könyv kutatási témái közül a legjelentősebbnek, a római vallástörténetnek pannoniai szintézise. Ezzel a Magyar Tudományos Akadémiától akadémiai doktori címet nyert (2005), a Magyarországon elérhető legmagasabb tudományos minősítést. Emléktáblája áll a PTE Botanikus kertjében és a fertőrákosi mithraeum előtt.

A 20. századi ,,rendellenes egyének" eredete három fő történeti alak összekapcsolódásában lelhető fel: a szörnyek, akik áthágják mind a természettörvényeket, mind a társadalmi normákat; a javíthatatlanok, akiket a test idomításának új mechanizmusai vesznek kezelésbe; és a maszturbálók, akikkel szemben a 18. századdal kezdődően kampányt folytattak, a modern kiscsalád megfegyelmezése érdekében.

Tatyjana Minnijahmetova könyve egyedülálló a magyar könyvkiadásban. A szerző ugyanis maga is udmurt, a keresztény térítés elől a Kámától kelet-re menekült ősök leszármazottja. Tanulmányai rítustanulmányok, vagyis Minnijahmetova a naptári szokásokhoz, az emberélet fordulóihoz kapcsolódó szokásokkal, a szent helyekkel, a gyógyítással kapcsolatos rítusokkal foglalkozik, illetve a háznak és részeinek (például a kút és a fürdőház) rituális, szakrális aspektusait mutatja be.

Színházantropológiai szótár

A kézikönyv célja, hogy bővítse tudásunkat a színpadi test lehetséges megjelenéseiről és az előadás dinamikájára adott nézői válaszreakciókról. Az egyensúlyról, az ellentétről, a montázsról és egyéb színpadi technikákról szóló gyakorlati fejezeteket olyan elméleti szócikkek követnek, mint a Szöveg és színpad vagy a Tágítás. A szerzők az előadóművészek összetett mesterségét, titkos művészetét helyezik kutatásaik középpontjába.

1925-ben megjelent könyve nem csupán a szociológia egyik alapműve, hanem a történelem-, a kultúra- és az irodalomtudományokban is alkalmazott emlékezetkutatás origója. Elmélete szerint nem csupán az egyes emberek, hanem a társadalmi csoportok és társadalmak is rendelkeznek emlékezettel, amely identitásukat és stabilitásukat alapozza meg.