A szerzők és a szerkesztők tisztában vannak a magyar holokauszt és a hozzá vezető jogfosztás egyedülállóan tragikus jelentőségével, azzal, hogy a magyar állam nem csupán nem védte meg, hanem meg is tagadta és halálba küldte saját honpolgárainak százezreit, de a jelen kötet a magyar és a zsidó történelmet (benne a magyar zsidók történetét is) nem pusztán passiótörténetként tárgyalja, hanem azt vizsgálta meg, hogy hogyan konstruálódnak ezek a közösségek, hogyan hatnak egymásra az egyéni és közösségi identitások narratívái, milyen interkulturális kapcsolódási pontjaik vannak, illetve történeti és szociológiai eszközökkel mennyire hasonlíthatók össze. A zsidó és magyar vagy ha úgy tetszik magyar–zsidó, illetve zsidó–magyar történetek komparatív módon nyernek jelentést, és az összehasonlítás egyben alkalom és felhívás a párhuzamos elbeszélések közötti dialógus lehetőségének kiaknázására is. A magyar és a zsidó identitás vizsgálata kilépett a Trianon és a holokauszt miatt – egyébként teljese legitim módon – létrejött szenvedéstörténeti keretéből, és az általános és egyedi történelemben mutatja fel az egymással számtalanul és sokszor észrevehetetlenül összefonódott közösségek történeti egzisztenciáját.