Ez a könyv arra vállalkozik, hogy bemutassa a kora újkori magyar színházi hagyomány különböző funkcióit és színjátéktípusait, kiemelve közülük azt, amelyik mind az iskolai, mind a hivatásos színjátszásnak a legfontosabb, reprezentatív műfaja volt a 16-18. században, vagyis a történelmi drámát.

A kötet a szerző 2006 óta írt tanulmányait, esszéit, alkalmi írásait gyűjti össze. Nagyot változott a magyar közélet azóta, és nemcsak az informatikai forradalom felgyorsulása, vagy akár az X, Y, Z nemzedékek színre lépése miatt. 

Bogárdi Szabó István 60 éves lett, ezért kollégák és barátok egy tanulmánycsokorral köszöntik. A csokor sokszínűségét adja, hogy a szerzők a tudományos élet különböző szakterületeiről származnak, egybetartozását pedig az biztosítja, hogy az Ünnepelt magántanári dolgozatának (Mondolat) három nagy témaköréhez kapcsolódva egyfajta ráfelelésként (Felelet a Mondolatra) fogalmaznak meg újabb továbbgondolásokat. Kifejezve ezzel mások jókívánságát is: Isten éltesse ad multos annos!

Beke ​Albertnek ebből a könyvéből egy teljesen új Illyés Gyulát ismerünk meg. Éspedig nyugodtan mondhatjuk, hogy az igazit. Eddig ugyanis Illyésről midig úgy írtak és beszéltek, mint egy nagy nemzeti költőről, aki élt és halt a magyarságért és szívén hordta annak sorsát. Beke könyvéből viszont az derül ki, hogy Illyés egy meglehetősen középszerű, kétkulacsos és mindenekelőtt kommunista költő volt. Itthon soha nem árulta el, hogy fiatalkorában belépett a francia kommunista pártba és annak élete végéig tagja is maradt.

"Mindig arra igyekeztem rámutatni, hogy a varázsmesék [...] egy egységes rendszer részei, és egyetlen kompozíciós séma szerint épülnek fel. Következésképpen nem is igen beszélhetünk különálló mesetípusok keletkezéstörténetéről, sokkal inkább a varázsmesék hagyományrendszerének történetiségéről. A varázsmese történeti gyökerei című munkámat is ennek a kérdésnek szenteltem.”