,,Íme, ez a templom törvénye" (Ez 43,12) - hangzik Isten szava a prófétai látomás egyik hangsúlyos pontján. A jelen könyv nem az ezékieli templomvízió (Ez 40-48) klasszikus értelemben vett kommentárja, hanem a szöveg koncepciójának, rendezőelvének és alapmotívuma-inak bemutatása. Az értekezés a bibliai teológia, a vallástörténet, a vallástudomány, a liturgia-történet határmezsgyéin mozogva kulcsokat kínál a régi látomás értelmezéséhez és hátterének megfejtéséhez. Ezékiel tanítását és annak magyarázatát a kultusz kérdései kapcsolják össze, a kultusztörténeti megközelítés félreérthetetlen és izgalmas kérdéseket vet fel a mai olvasó számára.

A pszichoanalízis egyik legizgalmasabb kérdése, hogy Freud jogosan állítja-e a pszichoanalízisről, hogy természettudomány, vagy pedig azokat a mintázatokat, amelyekről beszél, Freud nem annyira megtalálta, felfedezte, mint inkább megalkotta. A szerző, a Károli Református Egyetem Pszichológiai Intézetének habilitált docense, az Interkulturális és Szociálpszichológiai Tanszék vezetője ez utóbbi lehetőség mellett teszi le a voksot. Érvei között felvonultatja a huszadik századi filozófia legjelentősebb képviselőit, többek között Husserlt, Heideggert, Wittgensteint és Merleau-Pontyt. Hivatkozik ezen kívül eszmetörténeti kutatásokra, az ezredforduló hamis emlékeket kiváltó kísérleteire, mítoszelméletekre, a nyugati ezoterikus tradíció kutatási eredményeire és más forrásokra is. Mindezek segítségével feltárja előttünk Freud varázslatos mitopoietikus képzelőerejét a mítosz egzisztenciális, kulturális jelentőségét, valamint az a pozitív szerepet, amelyet a mitikus képzelet és mitikus beszédmód homálya játszik mind a vallásban, mind pedig a huszadik század mítoszában, a pszichoanalízisben.

Lucifer intenzív képeit mutatja fel korunk kiemelkedő költőnőjének, Tzveta Sofronievának többnyelvű, több műfajú, az irodalmi, tudományos és hétköznapi nyelvi regiszterekkel zsonglőrködő posztdramatikus poézise. A Berlinben élő költőnő humánus értékvilágát, darabjai polifón üzenetét számos nyelv, diskurzus, műfaj és médium által szabdalt formába önti. A poézis hipermedialitásának sajátos tanúbizonyságaként értelmezhető írásművészetét úgy is tekinthetjük, mint Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának további színe, melyet különösen Sofronieva antropocénnel, antroposzcénával kapcsolatos művészi tevékenysége fejt ki. Hite viszont töretlen, mint írja: "A költészet hullámai puhák, lágyak, megmentenek."