Hasonló termékek
Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe
A Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe rendhagyó mű. Bár egyetemi tankönyvnek íródott, valójában jóval több, mint amit a „bevezetés" cím sugall. Benne a 20. századi szociálantropológia egyik legnagyobb mestere, a rokonságkutatás két legfontosabb irányzatának, a Rivers tői Radcliffe-Brownig húzódó angolszász strukturalista-funkcionalista, valamint az ezt követő, Lévi-Strauss nevével fémjelzett (francia) strukturalista iskolának a műhelyébe vezeti be olvasóit - széles és személyes látképet adva ezen keresztül az antropológiai kutatások alfájának és ómegájának számító rokonságkutatások fő kérdéseiről, módszertanáról, eddigi eredményeiről és napjainkban zajló, heves szakmai vitáiról.
Fogva tartott gondolatok
A könyv, amit az olvasó most a kezében tart, egy missziós munka terméke, melynek célja, hogy társadalmunkat megismertessük a fogva tartottak gondolataival, ezeken keresztül pedig a börtönártalmakkal, és így megpróbáljuk egy kicsit áttörni az úgynevezett civileket és az elítélteket elválasztó falat. Az általunk feldolgozott anyagokat a fogva tartottaktól személyesen gyűjtöttük a spontán szövegíratás módszerével. Ezeket a fogalmazásokat felhasználva szociálpszichológiai és nyelvészeti szempontból vizsgáljuk a börtönártalmakat.
Emigráció és identitás
56-os menekültek Svájcban
Az 56-os forradalom leverése után kb. 200000 magyar hagyta el az országot. Svájc 13000-nek nyújtott menedéket. A munka elsőrangú kérdése: a kiválasztott tanúk beszámolója nyomán az elmúlt korszak emléknyomait felfedezi. Milyen sajátos módon reagáltak új élethelyzetükre a menekültek? A munka magját a velük folytatott beszélgetések képezik.
A jelenkor kritikája
„…a közönségesség azzal végződik, hogy – mint ahogy a Dalai Láma ürülékét tisztelik – a söpredék első jöttmentjét imádják, vagy saját magukat látják benne imádattal; olyan viszonyulás ez, amely a demokráciában megfelel annak, mintha a monarchiában a császári koronát aukcióra bocsátanák.” Ezeket a sorokat Kierkegaardtól A jelenkor kritikája című műben olvashatjuk.
Önpusztító nemzeti habitus
Magyarország az öngyilkosságok gyakoriságát tekintve legalább másfél évtizede világelső, vagy ahhoz közeli pozíciót foglal el. Kevésbé ismert, hogy ha nem is ilyen egyértelműen ez nemcsak az öngyilkosságokra, hanem mindenféle önpusztítással kapcsolatba hozható jelenségre is igaz.
A Kisebbségi területi autonómia elmélete és gyakorlata.
Leírás
Korunk világgazdasága egy világméretű piacgazdaság kialakulása felé halad. A globalizáció ellenzői bírálják a világméretű fogyasztói társadalom kialakulását, a világ gazdagokra és szegényekre szakadását, a közösség- és családellenes individualizálódást, illetve az ökológiai diverzitás vészes csökkenését. A fogyasztói társadalom jelenlegi formájában zsákutca. A nyugati civilizáció válságban van. Fogyatkozik és öregszik a társadalom, terjed a drog és a deviancia, bomlik a család. A globalizációval szemben egyre védtelenebb a nemzet, már-már visszafordíthatatlanul elszennyeződik a környezet, lassul a gazdasági növekedés. A magyar társadalom identitási és lelkiismereti válsággal küzd. A rossz lelki állapot következtében enyészik a társadalmi tőke, az európai átlagnál is kevesebb a gyerek, több az alkoholista, rövidebb az átlagéletkor és rosszabb a közhangulat. A túlpártosodott országra jellemző az éles szembenállás, a szekértábor mentalitás.
A kiutat a helyi közösségek megerősítésében, a civil társadalom építésében véljük megtalálni. Az egyéni szabadság csak közösségben bontakoztatható ki, saját szabadságunk és méltóságunk csak együttes fellépéssel őrizhető meg. Egy jól működő gazdaságban növekvő figyelmet kaphat a helyi, regionális sokszínűség. Ennek legfőbb biztosítékát a keresztény társadalmi tanítás értékrendjében és az ökoszociális piacgazdaság paradigmájában látjuk. Munkánkkal a helyi közösségek fejlesztése révén a polgári társadalom újrateremtéséhez kívánunk segítséget nyújtani.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Farkas Péter |
Megjelenés | 2006 |
Terjedelem | 198 oldal |
Kötészet | puhatáblás |
ISBN | 9789637343681 |