„A múltkereskedő meglepetésként és örömként érheti mindazokat az olvasókat, akik úgy gondolják, az afrikaiak posztkoloniális időszakban átélt zavaros és gyakran tragikus tapasztalataival birkózó regények szükségszerűen sötét, brutális művek. Agualusa táncol, és nevet – a sírás határán. A múltkereskedő ügyesen elbeszélt, gyönyörű regény. Elegáns, agilis, szellemes és elbűvölően leleményes.” David Constantine, The Independent

MICHAEL ​HULSE (1955) angol fordító, kritikus és költő. 1978-ban Dole Queur című versével megnyerte az első Nemzeti Költészeti Versenyt, amelynek zsűrijében Ted Hughes, Fleur Adcock és Gavin Ewart foglalt helyet. 1980-ban Eric Gregory-díjat nyert, 1991-ben Cholmondeley-díjat. Az egyetlen költő, aki a Bridport Költészeti Díjat két alkalommal is megkapta (1988, 1993).

Ez a szomorú, mégis bájos történet, egy macska és egy fecske be nem teljesülhető szerelméről szóló mese, annak idején nem a nagyközönségnek készült. Jorge Amado, a világhírű brazil író, 1948-ban, Párizsban írta fia, Joao Jorge egyéves születésnapjára ajándékul. Első kiadására is csak sokkal később, 1976-ban került sor, amikor a neves bahíai festőművész barát, Carybé akvarelljeivel díszítette könyvet, amely mély élettapasztalata, ellenállhatatlan humora, költői nyelvezete, és a szöveg világához közel álló, kedves illusztrációi miatt is méltán sorolható a modern meseirodalom legszebb, nem csak a gyerekek, de a felnőttek érdeklődésére, szeretetére is számot tartó művei, Saint-Exupery Kishercege vagy Milne Micimackója közé.

Jesús Moncada nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, hiszen sorozatunk részeként 2004-ben megjelent legsikeresebb, sok nyelvre lefordított regénye, A folyók városa, amelyet Balkó Ágnes így jellemzett a Nagyvilágban (2005/9.): „Dúsan burjánzó képek, tapintható tárgyak, eleven életek – itt minden jelzőnek és igének színe, íze, illata van.” Terveink közt szerepel a regény újbóli kiadása.

„A seb megjelöl, és a sebesült élet az idegenség bélyegét hordja magán. Az élet azonban, abban a törekvésében, hogy visszatérjen önmagához, igyekszik mélyre ásni saját magában, nyomokat találni, és azokat olvashatóvá tenni.
Celan művei nyomolvasásra szólítanak fel, hiszen versei maguk sem a megbékélés automatizmusai. Egy hiányt rajzolnak körbe, valamit, ami nem mondható ki, és ami mégis megtörtént, történik és mindig történni fog. […] A nyomolvasás egyúttal, mivel sebekről van szó, egyben sebolvasás is. […] Ezzel érthetővé válik, miért is lehetett szó az egyik versben »sebesre olvasottságról«. A költészet így az élet genealógiájává válik.”

A Bariona Jean-Paul Sartre első drámája, és nem igazán illeszkedik a későbbiek sorába. Nemcsak témája miatt, amely a Megváltó betlehemi születésének története, hanem az ateizmusát átható remény miatt sem, amely itt az emberiség egészére rávetül.