Carlo Goldoni a XVIII. század egyik legjelentősebb komédiaszerzője és színházreformere. Harmincéves velencei színházi működése során a commedia dell'arte és a költői-realista darabok között hatalmas utat jár be.

„Ismétlem, nem hiszek Jókai hanyatlásában. Jókai több mint író, ma is több, Jókai jelenség. Pótolhatatlan, őrizni való kincsünk még akkor is, ha irodalmi életünk jelenleg éppen szokott fáziseltolódásai egyikét éli, és Joyce, Woolf és Kafka korszakát magyarítja, így aztán egy kezdő esztéta szemében majdnem nevetséges lehet egy a Zalán keletkezése és a percek múlva kitörő ezerkilencszázötös orosz forradalom között élt alkotó optikája. Nem kell félteni, hadd nevessék ki, elviseli. Jókai, ha mostanában nem divat is kiejteni a nevét, és a külföld is nyilván elfelejtette, világjelenség, legjobb önmagunk, legrosszabb önmagunk összefoglalása, éppúgy a nemzet lelke, mint Arany vagy Petőfi." (Szabó Magda)

A nem-professzionális olvasás értelmezési lehetőségei

Olyan könyvet tart kezében az olvasó, amely a tudomány eszköztárával vizsgál mindnyájunkat érdeklő kérdéseket. Éppen erről, azaz mindőnkről, a nem hivatásos irodalmárokról szól. Arról, hogy mit szeretünk olvasni, miért, hogy kik is vagyunk olvasás közben, mennyire laikusak, profik, egyáltalán mennyire egyformák, és hogy mennyire laikusok a profik, amikor azon aggódnak, hogy összejönnek-e a Háború és béke szerelmesei.

 

A lelkek tükre az író a hazáján kívül is! Amennyiben ez a tükör nem sima, hanem karcos, vagy nem elég tiszta, akkor a tükörkép sem éles. Az irodalmunknak létezik egy sajátos vonulata Nyugat-Európában, a tengerentúlon és a Kárpát-medencében, amelynek biztos kézzel sikerült éles és sajátos képet alkotnia magáról. Az e kötetben szereplő egyik alkotó sem tudta elkerülni a 20. századi történelmi kataklizmáit; ezek a mai napig hatással vannak a mindennapi életünkre és irodalmunkra.

Papp Ágnes Klára kötete a nemzetközi humán tudományban "térbeli fordulat"-ként ismert szemléletváltás és az abból következő vagy azzal összhangban álló irodalom- illetve kultúraelméleti elgondolások tükrében vizsgálja a modern és posztmodern magyar regény városábrázolásainak tér-idő viszonyait. Az első rész a századforduló magyar modernizmusának a témafelvetés szempontjából figyelemre méltó regényeinek (Kaffka Margit, Móricz, Kosztolányi, Krúdy, Karácsony Benő válogatott műveinek) kisváros-poétikáját elemzi, elsősorban a kisváros-metropolisz dichotómiát körüljárva. A második rész a modern és posztmodern városábrázolás összehasonlítása mentén vizsgálja Ottlik Géza és Lengyel Péter két-két regényét, majd pedig a magyar mágikus realista próza tér-idő ábrázolásának jellegzetességeit (Grendel Lajos, Gion Nándor, Kolozsvári Papp László és Fehér Béla prózája alapján). A kötet harmadik részében a posztkoloniális irodalomtudomány és kultúraelmélet felismeréseinek tükrében, a magyar irodalomtudományos diskurzus paradigmaváltó párbeszédébe bekapcsolódva gondolja újra a kisebbségi irodalom és a hozzá kapcsolódó fogalmak (anyaország, kánon stb.) definícióit, hogy aztán ennek az elméleti diskurzusnak a kontextusában elemezze Láng Zsolt "áltörténelmi" regényeit, mágikus realizmus által áthatott tér-idő viszonyait.