Hasonló termékek
Élet és halál, örök élet és örök halál a Jelenések könyvében
Nagy József monográfiája fajsúlyos kettősség körül forog: a munka (örök) élet és (örök) halál szféráinak egyetemesen átfogó kozmológiai megragadását hajtja végre.
A Kálvinizmus nyitánya
Családi vitákról nem szokás beszélni. Lehet-e a reformáció emlékévében a protestantizmus családján belül lezajlott vitáról szólni? Talán csak az adhat erre felhatalmazást, ha ezáltal közelebb kerülünk felekezeti identitásunk mélyebb megismeréséhez.
A képzelet másik oldala. Irodalom és vallás Northrop Frye életművében
A kanadai Northrop Frye (1912–1991) a huszadik századi irodalomtudomány egyik legtöbbet idézett szerzője. Magyarországon mindeddig korai strukturalistaként tartották számon, azonban e kötet – az első magyar nyelvű Frye-monográfia – szerzője hangsúlyozza, hogy munkássága túlmutat a szűkebb értelemben vett irodalomtudomány
határain. Frye minden művében az irodalom és a vallás viszonyát, a szent könyv és a világi irodalom összefüggéseit vizsgálja, érdeklődésének középpontjában az irodalom etikai, vallási és társadalmi jelentősége áll. Amint Frye maga is nagy közönséget szólított meg, e róla szóló könyv sem csupán a szűk szakmai kör, hanem a művészet és a vallás összefüggései iránt érdeklődő valamennyi olvasó figyelmére számot tarthat.
Állam és demokrácia
Törvényhozás és törvénykezés az ókori Athénban
Földbolygó szívmagasságban
Domokos Johanna költészetéről
Life Story
This book is written to those who work with life stories. The purpose of the book is to give a theoretical basis (theological reflection, psychological background, philosophical insides, ect.) to those who care for life stories, to those who want to gain “autobiographical competence” and help others in reflecting on their own lives.
Leírás
Hová utazik Köd és Homály? Miért színesedik ki a prágai villamos a pszichodráma folyamán? Ki a Lény a Csigaházban, aki lejár titokban a lányhoz? Erre és sok más kérdésre is választ kapunk abból a 47 történetből, amelyek önismereti, terápiás helyzetekből származnak, s hol dramatizálva, hol dialógus formájában olvashatók.
Az önismereti munka résztvevői problémákkal jelentkeznek be az egyéni vagy csoportos folyamatba, s a problémák konkretizálása mentén alakulnak történeteik, amelyek mindig pszichológiai rejtvényt rejtenek magukban, s amelyhez a kulcs a mesélő múltjában található anélkül, hogy ő maga tudna róla. A lélektani munkában, ahogyan ez egy valódi thrillerben is történik, rejtvényfejtést végzünk, s a személy saját múltját családtörténeti keretben tárjuk fel, s nemegyszer nemzedékeken átívelő traumaörökségeket igyekszünk hatástalanítani.
A könyv megszólítja az olvasót, és azt közvetíti, hogy a lélek színháza a mintha térben zajlik, a kétszemélyes terápiában a résztvevők kapcsolati terében, a pszichodrámában pedig a játéktérben, ahol a problémahozó a saját története főszereplőjévé válik, csoporttársai pedig élete egyéb szereplőit jelenítik meg, játsszák el számára. A rendező kísérő és alkotótárs a folyamatban.
Az olvasó a könyv történeteihez saját tapasztalati múltjából, képzeleti életéből, álmaiból társíthat anyagot, s ekképpen követheti a történetek hőseinek lelki munkáját, sőt, akár a drámák végén bekövetkező katarzisban is osztozhat velük.
Az egyetemi tanár szerző, akinek Álomkönyve Nyírő-díjat nyert, pszichoanalitikusként és pszichodráma-pszichoterapeutaként saját gyakorlatából merített anyagának átiratait adja közre olvasmányos, ugyanakkor tudományos formában, hogy betekintést engedjen a terápiás-, illetve az önismereti munka folyamatába.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Erdélyi Ildikó |
Megjelenés | 2015 |
Terjedelem | 334 oldal |
Kötészet | puhatáblás |
ISBN | 9789632369907 |
Sorozat | Károli könyvek - Monográfia |