Hasonló termékek
Történelmet írunk.Tisztelgő kötet Ladányi Sándor 75. születésnapja alkalmából
Ebben a kötetben kollégái,tantársai, doktoranduszai, tanítványai „történetírásaikkal” köszöntik a 75 éves professzort. Az így megjelenő munkák elsősorban Ladányi Sándor fő kutatási korszakaival, a reformáció, illetve a legújabb kor magyar (egyház)történelmével foglalkoznak, de került az ünnepi kötetbe teológia, illetve eszmetörténeti, és bibliai kontextusú írás is.
Emlékezés, identitás, diskurzus
Az emlékezés, identitás és diszkurzus fogalmai számos jelentésréteggel rendelkeznek, egymás mellé helyezésük és közös tárgyalásuk pedig megnyithatja az elmét, beindíthatja a képzelőerőt, s az emberi ügyekről folytatott közös gondolkodás és beszéd kiváló kiindulópontja lehet. Ez a várakozásteljes elképzelés jelentette e tanulmánykötet kiinduló pontját, melynek szerzői a humán tudományok művelői, így az irodalomtudomány, a nyelvészet, a pszichológia és a szociológia hagyományait követik.
Sárgaház
A pszichiátriai intézményeket és ott ápoltakat mindig valamiféle mítosz, sejtelmes homály övezte. Fetykó Judit regénye az 1980-90-es évek vidéki pszichiátriai osztályának életét tükrözi. A szerző kívül áll a rendszeren: nem orvos és nem beteg.
A pszichológia gyakorlata a pedagógusképzésben
Tanulmányok a pedagógia és a pszichológia határvidékéről
Iskolák a fenntartható jövőért
A könyv fő üzenete, hogy az iskolák akkor lehetnek a szükséges társadalmi változások előmozdítói, ha képessé válnak egészintézményes szinten, minden működési területükön mintát mutatni a fenntarthatóság felé törekvésre, és a diákok egyenrangú félként kezelve be tudnak kapcsolódni a fenntarthatósággal kapcsolatos társadalmi párbeszédbe.
Az emlékezés társadalmi keretei
1925-ben megjelent könyve nem csupán a szociológia egyik alapműve, hanem a történelem-, a kultúra- és az irodalomtudományokban is alkalmazott emlékezetkutatás origója. Elmélete szerint nem csupán az egyes emberek, hanem a társadalmi csoportok és társadalmak is rendelkeznek emlékezettel, amely identitásukat és stabilitásukat alapozza meg.
Leírás
A kötet a lélektan egyik izgalmas területébe, a környezetpszichológiába nyújt betekintést. A környezetpszichológia jellegzetesen sokgyökerû és sokféle szakmai kötődéssel bíró, transzdiszciplináris (több tudományon átívelő) tudományterület. Célja – mint a lélektannak általában – az emberi viselkedés megértése.
A környezetpszichológia azonban abból a nézőpontból közelít az emberhez, hogy a fizikai környezet az ember egyenrangú társa,partnere, amely a belső, lélektani folyamatokkal együtt, azokkal kölcsönhatásban(tranzakcióban) vesz részt a viselkedés folyamatában. Ez a szemlélet lehetővé teszi, hogy ebből a pszichológiai szempontból szokatlan kiindulásból számos lélektani természetû kérdést tegyünk fel az épített/tárgyi és a természeti környezetben megnyilvánuló emberrel kapcsolatban. Ezek a kérdések pszichológiai eszközökkel (legalábbis nagyrészt) meg is válaszolhatók, „mindössze” az ember–környezet tranzakciót kell mind elméleti, mind gyakorlati szempontból komolyan vennünk.
Az Olvasó egy tanulmánykötetet tart a kezében. A könyv a környezetpszichológia történetét és néhány jellegzetes területét (tárgyak,helykötődés és - identitás, otthon, oktatásnevelés helyszínei, kikapcsolódási színterek: játszótér, állatkert, valamint a környezetpszichológia és az építészet lehetséges kapcsolódási pontjai) tekinti át, sok utalással a tudományterület hazai fejlődésére.
Dúll Andrea környezetpszichológus. A BME Szociológiai és Kommunikáció Tanszék docense. A Magyar Pszichológiai Társaság Környezetpszichológiai Szekciójának alapító elnöke.A környezetpszichológia hazai meghonosítója. Főbb kutatási területei: az épített környezet pszichológiája,lélektanilag kitüntetett helyek, otthoni és otthonpótló környezetek,környezeti kommunikáció.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Dúll Andrea |
Megjelenés | 2009 |
Terjedelem | 372 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9789637343094 |
Sorozat | Kívülbelül sorozat |