Giorgio Agamben esztétikája

Giorgio Agamben egész életművében központi szerepet játszik az enigma (a rejtély, a talány, a titok) fogalma. Egyrészt írásai folyamatosan tematizálják mint a gondolkodás határát, a nyelvi tartományon túl elhelyezkedő kimondhatatlant, mely csupán a gesztusok révén lehet kifejezhető; másrészt filozófiai stílusának lényegi elemét alkotja az enigmatikusság. 

Ez a kötet megszólító tekintetek viszonzásaként született. A kötetben szereplő (fenomenológiai és esztétikai) megközelítések célja, hogy önmagukon túlra más szövegek és képek felé irányítsák a figyelmet. Mi kapcsolja mégis össze ezeket a szétágazó utakat? Bizonyos váratlan találkozások. 

A 20. századi ,,rendellenes egyének" eredete három fő történeti alak összekapcsolódásában lelhető fel: a szörnyek, akik áthágják mind a természettörvényeket, mind a társadalmi normákat; a javíthatatlanok, akiket a test idomításának új mechanizmusai vesznek kezelésbe; és a maszturbálók, akikkel szemben a 18. századdal kezdődően kampányt folytattak, a modern kiscsalád megfegyelmezése érdekében.

Jean-Paul Sartre (1905-1980) és Maurice Merleau-Ponty (1908-1961) a példátlanul gazdag francia fenomenológia kimagasló alakjai. Azonos hagyományhoz kapcsolódtak, de életpályájuk és filozófiai alapállásuk is eltérő volt.

A kötet Bence György (1941-2006) filozófus és politikai kommentátor tanulmányait gyűjti össze. A tanulmányok főbb témái: politika és politikai filozófia, totalitarizmus és rezsimváltás, a politikai igazságtétel lehetőségei, illetve olyan aktuális politikaelméleti jelenségek, mint a nacionalizmus, a zöld politika, a vallási semlegesség és a polgári engedetlenség kérdései, illetve az ügynökügyek és egy alkotmány megírásának elvi problémái. A kötet gerincét 1990 és 2000 között készült tanulmányok adják, ezeket néhány újabban született munka egészíti ki, a szerző eredeti szándékának megfelelően.

Valère Novarina a mai francia színház meghatározó egyénisége. Enigmatikus alkotásai rendkívül izgalmas kérdésfeltevésekből, végtelen hosszú névlistán feltüntetett furcsa nevű alakok jövésmenéséből, kitalált tárgyakból és meglepő akciókból állnak. Folyamatosan az emberi létezés misztériumára kérdez rá. Az ürességre és a csendre, amelynek nekiütközünk, ennek az űrnek és csendnek a „kinyilatkoztatásával” válaszol – egy forrásvízként áradó, vibrálóan játékos nyelven.

Amikor ​a tizennyolcadik század második felétől Londonban és Párizsban az új műalkotásokat nyilvános kiállításokon kezdték közszemlére tenni, a művész új típusa született meg a kiállító művész. Ez a könyv a modern művészek történetét vizsgálja, akik új kapcsolatokat alakítottak ki az intézményes keretek között kiállított művészettel, és ezzel alapvető átalakulásokat indítottak el a művészet definíciójának, a művész önképének, problémáinak és társadalmi státusának vonatkozásában. Oskar Bätschmann bemutatja, hogyan született meg a modern művész alakja John Singleton Copley és Benjamin West kezdeményezései nyomán, és vált a huszadik század művészcsillagainak, Joseph Beuysnek és Andy Warholnak az esetében maga is teljes jogú kiállítási tárggyá.