Hasonló termékek
A forradalom végtelensége
Az olvasói utazás 1918-1919 környékén veszi kezdetét, a filozófiai és forradalmi marxizmus ad keretet a kötetnek. Míg eljutunk a jelenkorhoz, addig kiemelt módon foglalkozhatunk Lukács György 1956 októberi aktivitásával, lépéseivel és döntéseivel, a lukácsi gondolatok megjelenésével a kádári hétköznapok munkásainak fejében és igényeiben is. Ebben az utazásban az olvasót nem csak Lukács, hanem többek között Immanuel Kant, Jászi Oszkár, Herbert Marcuse, Ernst Bloch, Martin Heidegger, Eörsi István, Antonio Negri, Douglas Kellner, Chantal Mouffe, Slavoj Žižek vagy éppen Peter Sloterdijk is kísérik. Az út elején Marx áll, a végén pedig remélhetőleg az olvasó önfelszólítása: „Cselekedj!”
Az ellenzékiség és együttműködés között
Az 1918-ban újjászületett Lengyelországban a lakosság több, mint egyhatodát tették ki az ukránok, ezzel a korabeli Európa legnagyobb kisebbségi közösségének számítottak (kb. 5 millió fő). Velük szemben húsz év lefolyása alatt a mindenkori varsói kormányzat nem dolgozott ki és nem valósított meg egy konzekvens és kooperáción alapuló programot. A kisebbségbe szorult ukránok nem tudták megfelelő módon képviselni politikai, gazdasági vagy kulturális jogaikat nem csak a parlamentben, hanem a helyi adminisztráció szintjén sem.
Is a universal morality possible?
I am impressed by the rich plurality of approaches, and the convergence ont he central theme of universal morality, displayed by the diverse contributors to this fine volume. The contributors do not lose sight of the concrete and pressing natura of the ethical, social-political issue to which they bring illuminating intelligence and erudition. The editors are to be warmly commended for putting together such an admirable book.
Konzervativizmus, természetjog, rendszerváltás
Politika- és jogfilozófiai tanulmányok
A konzervatív politikai gondolkodásmód felett, sokáig úgy tűnt, eljárt az idő. Az angolszász világban két vaskalapos politikus: Reagan és Thatcher csempészte vissza egyes elemeit, s mára Merkel, Sarkozy, Berlusconi, Tusk és Cameron Európájában is újból hódít.
A politikai filozófia alapelvei
Domingo Blanco Fernández könyvében a politikai filozófia alapjainak mélyebb megértésére törekszik, mint azt a szerző által kritikával érintett mai politológiai irányzatok egyáltalán érdemesnek gondolják.
Marx & ideológia
Kiss Viktor legújabb könyvének kiindulópontja szerint az ezredforduló után újra kell fogalmaznunk viszonyunkat Marx életművéhez. A marxi ideológia-elméletek rekonstrukciója során ennek lehetőségeit kutatja.
Leírás
The booming of the Internet of Things (IoT) benefits individuals, businesses,
and society. The IoT can allow consumers to utilize their mobile or smart
devices to manage the security of their homes, health, finance, and life. Moreover,
the IoT may assist companies or factories globally optimize operations
and enhance customer satisfaction by tracking their goods during shipping,
location, control, and security. Although the Internet of Things (IoT) and cyberspace
provide several advantages, they are fraught with vulnerabilities,
dangers, and security concerns. Hence, computer and network security are
a concern for traditional security awareness organizations. Vietnam, a tiny
country in Southeast Asia, is one of the world’s top 20 most populous countries;
however, the country’s information and communication technology
(ICT) economy has just recently evolved. As a result, it exits many vulnerabilities
and security holes in its network system. This research seeks answers to
the following five crucial questions to determine whether Vietnam is prepared
to tackle any security issues or find solutions to them:
What are cyber threats?
Are they potentially hazardous to Vietnam?
What can Vietnam do to protect itself against cyber-attacks? How can Vietnam
work with foreign groups to address these concerns?
What are the advantages of Visegrád’s defense methods against cyber-attacks
from other countries?
Which cybersecurity solutions have been adaptable to Vietnam?
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Rajnai Zoltán,Nguyen Huu Phuoc Dai |
Megjelenés | 2022 |
Terjedelem | 182 oldal |
Kötészet | kartonált |
ISBN | 978-2-14-026529-7 |