A ​Belgium bánata alighanem messze földön a leghíresebb flamand regény, melyből sok mindent megérthetünk a holland és a francia nyelvű belgák (vagyis a flamandok és a vallonok) mélyen gyökerező, ma egyre inkább felszínre kerülő konfliktusáról, a flamand nép önmeghatározásának alapjairól. Ám a Belgium bánata elsősorban fejlődésregény, mely Louis Seynaeve életét követi végig az internátusban töltött gyermek- és kamaszkortól az eszmélésig, a „von Haus aus” (Flandriában nagyon sokáig meghatározó) katolikus identitás elhagyásáig, majd az íróvá válásig.

Az önéletrajzi elemekkel teleszőtt mű főszereplője fantáziáiban, kisded játékaiban, végül pedig az írásban talál menedéket a bentlakásos iskola, a család és a második világháború megannyi csalása, csalódása elől. A hatalmas, hömpölygő írásfolyamban a legkülönfélébb stíluselemek keverednek, és a szarkasztikus, finom humornak ugyanúgy helye van benne, mint a tragikus, megrázó momentumoknak.

„Olyan könyvet akarok írni, amely bemutatja azt a Flandriát, amit én ismertem, de ma már nem létezik” – mondta a szerző néhány évvel a mű megírása előtt. Sikerült: a Belgium bánata nagyon flamand könyv, melynek írói megoldásai, látásmódja számos mai flamand szerző munkásságában is vissza-visszaköszön.