A fejlett gazdaságok anyagáramlása

A Magyarországon most első ízben közzétett részletes elemzés bepillantást nyújt az Olvasónak a fejlett ipari társadalom szükségleteinek kielégítését szolgáló anyagáramlások elemzési módszereibe és az OECD-országok e témakörben eddig megjelent összefoglaló vizsgálataiba. Nyilvánvaló, hogy egy kis, nyitott és viszonylag nyersanyagszegény ország számára fontos annak feltárása, hogy kevesebb és hatékonyagg anyag- és energiafelhasználással hosszabb távon miként alakítható ki egy versenyképesebb és a környezetet kevésbé terhelő gazdaság. E kötet azzal a szándékkal készült, hogy alapvetően az OECD-országok tapasztalatainak bemutatásával segítse a különböző közpolitikák, különösen a környezetpolitika hatékonyabb megalapozását.

Az éghajlatváltozással foglalkozó tudományos eredmények, politikai, illetve civil programok és viták elemzésével, a Magyarországon és az Egyesült Királyságban készített kormányzati és helyi szintű klímastratégiák megvalósítását segítő illetve akadályozó feltételek vizsgálatával kerestem a választ a kérdésre. Arra a következtetésre jutottam, hogy a modern társadalmakban olyan feloldhatatlan ellentmondások – klímaparadoxonok – alakultak ki, amelyek megakadályozzák az éghajlatváltozás kockázatainak csökkentését. A könyv végén bemutatom azokat a lehetőségeket, amelyek esélyt kínálnak a klímaparadoxonok feloldására és arra, hogy a vizsgált két országban – és más az országokban is – a társadalom és a természet között helyreálljon az egykori harmonikus viszony.

 A humánetika és a természetvédelem megközelítéséből

"A polihisztor Xántus János a XIX. században élt és tevékenykedett. A szerző meggyőződése szerint: ,,olyan időszak volt ez a humán történelem során, amelyben nemcsak az emberi tevékenység sokfélesége, alkotóképességének kibontakozása teremtődött meg,hanem megalapozódott az erőfölényre épülő, az egész földi bioszférát érintő, pusztítást is magában hordozó gondolkodásmód." 

Korunk ökológiai válsága alaposan átalakítja mindennapjainkat s azon keresztül mindennapi gondolkodásunkat is. Ami fontos volt a múltban, mára elenyészett, s olyan új dolgok tágítják horizontunkat, amire tegnap még csak gondolni sem mertünk. Ez a paradigmatikus fordulathatással volt a politikai ideológiák világára is.

Pierre Rabhi a kortárs ökológiai gondolkodás egyik legnagyszerűbb alakja, aki tízezrek életébe hozott változást Afrikától Indiáig. Mint Yehudi Menuhin írja róla: „Ez az egyszerű életszentségű, tisztán és világosan gondolkodó ember, akinek költői szépségű nyelvezete izzó szenvedélyről tanúskodik, saját verítékével termékenyítette meg a meddő földeket.” Ez a kötet filozófiai és bölcseleti írásait gyűjti egybe.

Az ökológiai antropológia a természet- és társadalomtudományok határmezsgyéjén található diszciplína, amely a kultúra és a természeti környezet kölcsönhatásrendszerével foglalkozik. Ez a tudományág a határhelyzetéből fakadó problémákat a két nagy tudományterület összekötésével, a köztük ívelő hídon való átkeléssel igyekszik megoldani. S miért elefánt képében? Gyakran felmerül, hogy az ökológiai antropológia fejlődése valójában inkább csak a különböző megközelítések kidolgozásában, és azok vehemens védelmezésében testesül meg. Ezért e tudományszak helyzetét egyes művelői a vak emberek és az elefánt meséjével jellemzik. Mindegyik az elefánt más-más részét tapogatja, s emiatt más elképzeléseik vannak arról, mi is az elefánt valójában. Az elefánt egészét azonban senki sem érzékeli.