"A filozófia szerint a világ megközelítésének, megismerésének kétféle módja lehetséges: általános és specifikus. Az ember természettől fogva törekszik a teljességre és természettől fogva nem éri el azt. Sri Aurobindo szerint ez ugyan csak átmeneti állapot, de jelen pillanatban tagadhatatlan tény. E teljességre törekvés mindkét megközelítésben megnyilvánul. A specifikus megismerés a nagy egészből csak egy kicsiny szeletkét vizsgál, de azt minden részletre kiterjedően. Ezt teszi a legtöbb tudós. Elmélyült ragaszkodásukat és kitartásukat követni képtelen irigyeik ekkor kezdenek el beszélni a szúnyogok lábán megszámolt szőrszálakról. Pedig az így nyert tudás is előfeltétele a szintézisnek.
Általános megközelítésben az egészről igyekszünk képet kapni. Lévén a világ hihetetlenül bonyolult, az eredmény szükségszerűen részletszegény lesz. Ám a nagy szintézisteremtők felül tudnak emelkedni a részleteken, nem akadnak bele a kivételekbe és a speciálisban meglátják az általános összefüggéseket. Érdekes módon az általánosságban gondolkodás és a világ teljes megértésének igénye sok nép mindennapi eszmerendszerében is megfigyelhető. Sőt, megfelelő módon értelmezve meglepően egységes világképet nyújt, amelynek helyességét a természettudomány legújabb fejleményei alátámasztani látszanak. Ez a szemlélet európai civilizációnkból jórészt kiveszett, a világvallások a világi hatalmak szolgálatába állítva rontják meg, ám egyes természeti népeknél, némely ázsiai–szibériai vallás alapjaiban tetten érhetők a természet szerves értelmezésének nyomai.
Ázsiában otthon érzem magam. Eddig háromszor jártam a földrészen, ez a könyv 1989 telén és tavaszán tett utam beszámolója. Ezúttal nem a gyökereimet kerestem. Szégyen, nem szégyen, a magyarkodás konjunktúrája idején is előbb vagyok tagja az emberiségnek, majd koncentrikus körök gyanánt előbb fehér ember, azon belül európai, feudálsors verte közép-kelet-európai, és csak végezetül, mindezek után magyar, majd pedig, ha nagyon muszáj, magyar állampolgár és gyűrűfűi lakos. A koncentrikus körök hasonlat, mint minden hasonlat sántít, mert úgy tűnik belőle, mintha befelé haladva közelednénk a lényeghez, holott éppen nem, mindig és mindenütt elsősorban ember törekszem lenni, és ráérünk aztán eldönteni, hogy miféle alcsoport. Jobban szeretek magyar lenni mint állampolgár, európai mint lakos és fehér ember mint közép-kelet-európai. Leginkább azonban magyar ember szeretek lenni, aki történetesen fehér bőrű, európai, és a történelmi véletlen folytán a jelenlegi, a magyarságot korántsem hiánytalanul reprezentáló magyar állam polgára, és aki a mindannyiunk számára húsbavágóan fontos ökológiai válság jeleit, az ázsiai létezés sajátosságait, valamint a válságra keresett megoldásokat igyekezett számba venni Tibet, Nepál és India messzi tájain annak az általános megközelítésnek a segítségével, amely impresszionista módon, festékszerű pacák sorozatával igyekszik a valóság lényegi képét megragadni"