Hasonló termékek
Tobit / Tóbiás könyve
Szöveg - Hagyomány - Teológia
Az Ószövetség ún. "deuterokanonikus" könyvei - Tóbiás/Tobit, Judit, 1-2 Makkabeusok, Sirák fia, Salamon bölcsessége, Báruk, Jeremiás levele, Eszter és Dániel kiegészítései - előrendű fontosságú információkat szolgáltatnak a Kr. e. két évszázadban élő zsidóság teológiájának, illetve tágabban vett eszmetörténetének és világlátásának megértéséhez.
Szabadság és fenomenológia
- Tanulmányok Husserlről és Heideggerről
Minden kinyilatkoztatás kritikájának kísérlete
„A vallás az evangéliumok óta nem nyert e műhöz fogható támaszt, és nélküle rövid időn belül az evangéliumok is rosszul jártak volna.” Karl Leonhard Reinhold – Fichte elődje a jénai katedrán – nyilatkozott így Fichte első nyomtatásban (névtelenül) megjelent művéről, bár igaz, hogy a közvéleményhez hasonlóan Kant munkájának tartotta. Az ésszerűség a kinyilatkoztatás mércéje, állítja a korra jellemzően Fichte, s minthogy olyan tárgyról van szó, amelyet a tiszta elméleti ész segítségével sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet, Kantot követve a gyakorlati ész területére utalja a kérdést.
Útkereső értelmezések
- A Magyar Filozófiai Társaság Hermeneutikai Szakosztályának munkáiból.
Hagyományok dialógusban
„Ki vagy te?” – faggatják a Jeruzsálemből érkezők a Keresztelőt. Ezzel a kérdéssel kezdőik a János-evangélium cselekménye. „Ki vagy te?” – szegezik később Jézusnak a kérdést vitapartnerei. Az evangélium megírása válasz erre a kérdésre. Az első század végén egy Krisztusban hívő tanítvány a szinoptikus evangéliumokból ismert hagyománnyal párbeszédet folytatva megfogalmazza, kinek tartja az Emberfiát, az evangélium főszereplőjét. „Mit kerestek?” – ez Jézus első szava a Negyedik evangéliumból.
Az ismétlés
Az ismétlés című könyv – két másik művel együtt, amelyek közül az egyik a Félelem és reszketés – 1843 októberében jelent meg Koppenhágában. Kierkegaard rövid élete (1813-1855) alatt elképesztő mennyiségű könyvet írt, talán egy személyben volt zseni és grafomán, mind a művek minőségét, mind azok mennyiségét tekintve. Ez a mű, amely egyszerre híres regényes formában megírt szerelmi történetéről és egészen különös erővel megjelenített Jób- értelmezéséről, az idők során a szerző egyik legismertebb és legkedveltebb írása lett. Rilkét például arra készteti, hogy dánul tanuljon azért, hogy a szerző műveit eredetiben olvashassa. Az ismétlés a világirodalom egyik legszebb és legszemélyesebb vallomása a szerelemről. Személyes és szenvedélyes.
Leírás
A szerző tizennyolc évig tanította a filozófia keretében a fejlődéstant. A modern genetika eredményeit felhasználva, közérthetően, azt törekszik kimutatni, hogy a fajok keletkezése és vele a törzsfejlődés az embrionális egyedfejlődéshez hasonlóan genetikailag programozott, s ezzel célirányos folyamat. Lényegesnek tartja annak felismerését, hogy az élőlények nem "gépek", mivel klónozhatók. Ha egyetlen egysejtű DNS-e az egész biológiai kifejlődés tervét képes informatikailag hordozni, ami elfogadott, úgy valódi "evolúcióról" beszélhetünk. S akkor nincs semmiféle ellentét a teremtés és az evolúció között. Darwin zseniális megsejtése a "progenitor" volt, az a felismerés, hogy egyetlen vagy néhány őssejtből az egész élővilág létrejöhet. Nem ismerhette azonban meg a DNS-t és a modern genetika eredményeit, köztük a klónozást. Ezért más utat választott a fejlődés magyarázatára. Részemről azonban Kellermayer professzorral és másokkal összhangban az eredeti darwini eszmét kívánom kibontani olyan evolúciófilozófia keretében, amely az ontogenezis mellett a filogenezis programozottságát is feltételezi. Ennek kimutatására irányul a "programozott evolúció" filozófiai koncepciója.
Paraméterek
Oldalak száma | 198 |
ISBN | 9789632360805 |
Kiadás éve | 2008 |