A folyamatos gazdasági növekedés által teremtett össztársadalmi jólét mítoszáról mára bebizonyosodott, hogy tévút. Nem csak a társadalmi különbségeket növeli elviselhetetlen mértékűre, de ökológiai katasztrófával fenyegeti Földünket. A kötet a fenntartható gazdálkodás feltételeit mutatja be elvi oldalról; a vidéki gazdaságfejlesztés példáján keresztül pedig rámutat: a gyakorlatban is megvalósítható olyan modell, amely erőforrásait nem éli fel, mégis jólétet teremt. A hazai, fenntartható vidékfejlesztés stratégiájára és eszközeire tett javaslatok jelentős része nem csak Magyarországon, de a nemzetközi fejlesztésben is hasznos lehet.

Az ember számára a világ már mindig is előzetesen adott, ezt az ember önmagára nézve, életvilágként éli meg, tehát a külvilág és közte levő demarkációs vonal tiszteletben tartása csupán tudatos és szigorú nevelés vagy önnevelés útján eredményezhet egyszerre figyelmes és cselekvőképes magatartást. Ez azonban egyrészt csak keveseknek adatik meg, másrészt - vagy épp azért nem, mert - nem ösztönös, vagyis nem lehet egyszerre életvidám, szabad, találékony és gondoskodó.

Bizonyított tény, hogy egyes gázok (elsősorban a szén-dioxid, a metán és a dinitrogénoxid) légköri feldúsulása üvegházhatáshoz vezet. Szén-dioxidból közel 30 százalékkal több van a légkörben, mint az ipari forradalmat megelőzően. Mivel e civilizációs melléktermékekként képződő szennyező anyagok kibocsátása drasztikusan emelkedik, valószínű, hogy felmelegedésben, tengerszintemelkedésben, áradások és aszályok kiszámíthatatlan váltakozásában testet öltő éghajlatváltozás elé nézünk. 
 

Az ökológiai antropológia a természet- és társadalomtudományok határmezsgyéjén található diszciplína, amely a kultúra és a természeti környezet kölcsönhatásrendszerével foglalkozik. Ez a tudományág a határhelyzetéből fakadó problémákat a két nagy tudományterület összekötésével, a köztük ívelő hídon való átkeléssel igyekszik megoldani. S miért elefánt képében? Gyakran felmerül, hogy az ökológiai antropológia fejlődése valójában inkább csak a különböző megközelítések kidolgozásában, és azok vehemens védelmezésében testesül meg. Ezért e tudományszak helyzetét egyes művelői a vak emberek és az elefánt meséjével jellemzik. Mindegyik az elefánt más-más részét tapogatja, s emiatt más elképzeléseik vannak arról, mi is az elefánt valójában. Az elefánt egészét azonban senki sem érzékeli.

Korunk ökológiai válsága alaposan átalakítja mindennapjainkat s azon keresztül mindennapi gondolkodásunkat is. Ami fontos volt a múltban, mára elenyészett, s olyan új dolgok tágítják horizontunkat, amire tegnap még csak gondolni sem mertünk. Ez a paradigmatikus fordulathatással volt a politikai ideológiák világára is.

Pierre Rabhi a kortárs ökológiai gondolkodás egyik legnagyszerűbb alakja, aki tízezrek életébe hozott változást Afrikától Indiáig. Mint Yehudi Menuhin írja róla: „Ez az egyszerű életszentségű, tisztán és világosan gondolkodó ember, akinek költői szépségű nyelvezete izzó szenvedélyről tanúskodik, saját verítékével termékenyítette meg a meddő földeket.” Ez a kötet filozófiai és bölcseleti írásait gyűjti egybe.