Az európai forradalom című könyv a XX. századi európai politikatörténet összefüggéseibe ágyazva elemzi a közös európai ház építésének kísérleteit és megvalósulását az I. világháború befejezésétől Európa legnagyobb bővítési hullámáig, a huszonhét tagú Európai Unió létrejöttéig.

Kevés ​olyan eszme van, amelyről annyit írtak és vitatkoztak az utóbbi időben, mint a nemzet: létrejöttének körülményei, továbbélési lehetőségei, illetve megszűnésének eshetőségei az európai integráció során.

Miért változnak pártok, kormányok, politikusok?

A kötet írásaiból nem nehéz rájönni, hogy a szerző a demokráciát is folyamatosan változó politikai berendezkedésnek tekinti, amely mindig csak relatív végpontokra jut el, de sohasem zárul le; ha Fukuyama beszélt is a történelem végéről, a demokráciának bizonyosan nincs végpontja. A magyar demokrácia 17 évét a szerző újszerűen és gondolatébresztő fogalmi apparátus segítségével mutatja be.

„1968” nemcsak kifejezte egy generáció meghatározó élményét, hanem olyan hagyományt teremtett, amely, noha ellentmondásosan, de ma is megjelenik az olyan meghatározó centrumországok kulturális és politikai életében, mint az Egyesült Államok, Németország vagy Franciaország. A forrongó társadalmi mozgalmak politikai orientációja meglehetősen vegyes volt, ámde egyvalami mégiscsak összekötötte őket: alapvetően elutasították azt a fogyasztói kapitalizmust, ami a háború után újjáépülő Európában is az „amerikai álom” mítoszával igazolta magát.

A kötet szerzői azt a kérdést járják körül, hogy miféle okok idézték elő a kelet-európai - s benne a magyar - labdarúgás hanyatlását, miközben Nyugat-Európában e játék sajátos "felvirágzása" ment végbe.
Van-e összefüggés e jelenségek között?
Miben áll a nyugati "előrelépés", és vajon mi okozza a mi régiónk focijának "hanyatlását"?
Utolérhető-e a Nyugat?
Egyáltalán, érdemes-e erre törekedni?
Az üzlet-futball-politika hármasságban van-e még esély a kibontakozásra?