A Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe rendhagyó mű. Bár egyetemi tankönyvnek íródott, valójában jóval több, mint amit a „bevezetés" cím sugall. Benne a 20. századi szociálantropológia egyik legnagyobb mestere, a rokonságkutatás két legfontosabb irányzatának, a Rivers tői Radcliffe-Brownig húzódó angolszász strukturalista-funkcionalista, valamint az ezt követő, Lévi-Strauss nevével fémjelzett (francia) strukturalista iskolának a műhelyébe vezeti be olvasóit - széles és személyes látképet adva ezen keresztül az antropológiai kutatások alfájának és ómegájának számító rokonságkutatások fő kérdéseiről, módszertanáról, eddigi eredményeiről és napjainkban zajló, heves szakmai vitáiról.

A világ nagy nyelvcsaládjai közül Magyarországon jóformán csak az indo-európai és néhány eurázsiai nyelvcsalád ismert jobban. Szinte semmit sem tudunk az afrikai, az amerikai indián vagy az óceániai nyelvekről és nyelvcsaládokról, történelmükről, nyelvi jellegzetességeikről. Ezt a hiányt pótolja az ausztráliai bennszülött nyelvek vonatkozásában Vászolyi Erik nyelvészprofesszor műve, amelyben saját, több évtizedes helyszíni tapasztalata alapján vezeti be az olvasót az ötödik kontinens bennszülött nyelveinek világába. Könyve első részében e nyelvek csoportosításának, átírásának, kutatásának problémáiról és történetéről szól; a második részben részletesen bemutatja az ausztráliai bennszülött nyelvek hangtani, nyelvtani és mondattani jellegzetességeit és problémáit, amelyek az európai nyelvekhez szokott olvasó számára a reveláció erejével bírnak.

A tíz tanulmányt és hozzájuk íródott bevezetést tartalmazó kötet megismertet a kulturális antropológia néhány meghatározó elméleti-módszertani törekvésével. A brit strukturális funkcionalizmussal, az amerikai neoevolucionizmussal, az etnikum és az identitás gondolatkörének különböző változataival, a Lévi Strauss strukturalizmusa mögött munkáló történetfelfogással, a kultúráról való gondolkodás különböző absztrakciós szintjeivel, s azzal a szemlélettel, ahogyan a kulturális antropológia közelít a fejlődőnek nevezett világ társadalmi és kulturális gondjaihoz tekintettel az abban élők választási kényszerére. A bevezetés segít abban, hogy az olvasó megtalálja ezeknek a témáknak a helyét a 20. századi kulturális antropológia egész vizsgálódási területén belül.

A szerző 1994 és 2006 között 28 hónapon keresztül végzett kulturális antropológiai terepmunkát a közép-afrikai Kamerunban, a kameruni futball társadalmi és politikai jelentőségét vizsgálva. Bár a könyv témája a futball, a szerző valójában a kérdések ennél sokkal szélesebb spektrumát tárgyalja. Bemutatja, hogy milyen kölcsönhatásban állnak egymással a helyi, nemzeti és globális társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai tényezők.

A kötet a sajátságosan afroázsiai – az Indiai-óceán menti kultúrák nagyjából egy évezredes érintkezésének eredményeként kiformálódott – madagaszkári társadalom prekoloniális (17–19. századi) történelmét kíséri nyomon. Az elemzés középpontjában a 12–15. század folyamán több hullámban a szigetre érkezett „új jövevények” politikai-hatalmi „elhivatottsága”, illetve az ennek hatására kibontakozott tradicionális monarchikus államszerveződés kérdésköre áll.

E tanulmánykötet a szerző magyar ökofalvakról írt munkáiból nyújt válogatást. Az ökofalu olyan alternatív életmód-kísérlet, amely viszonylag keveseket vonz, és még kevesebb azoknak a száma, akik a szándékon túl meg is tudják valósítani. Mivel a magyarországi ökofalvakban lakók lélekszáma legfeljebb 500 fő, azt gondolhatnánk, hogy valójában marginális jelenségről van szó. Mégis érdemes vele foglalkozni: egyrészt mert az ökofalusi értékrend vizsgálata - tehát, hogy mi ellenében és mi mellett jön létre - jelen társadalmunk problémáinak diagnózisa lehet; másrészt mert rendkívül érdekes társadalmi kísérlet, amely a társadalomtudományok számára (is) izgalmas kutatási terepet kínál, önmagán túlmutató kérdéseket vetve fel.