„Őskor egy hely a világmindenség közepén.”
Nemzetközi Booker-díj (2018)

Mark Collins regénye, a Hazátlanok egy olyan történetet mesél el, néhány hétköznapi, egyszerű ember sorsán keresztül, ami nekünk, magyaroknak különösen érdekes lehet, hiszen az 1956-os forradalom utóéletének egy eddig elhallgatott, szinte elfelejtett epizódjáról rántja le a leplet.

Harisankar Parszáí (1924-1995), a hindí szatíra megteremtője, a közép-indiai Dzsabalpurban élt, amely az angol bürokráciát szinte egy az egyben átvevő és csaknem tökélyre fejlesztő India legtöbb közalkalmazottat foglalkoztató városa. Parszáí a Nágpuri Egyetemen tanult angolt, majd tizenöt évig tanárként dolgozott különböző állami és magániskolákban. Később otthagyta állását, hogy minden idejét az irodalomnak szentelje. Ő emelte a könnyed indiai humoros irodalmat a társadalmi szatíra szintjére. Novelláit közvetlen stílusa, életszerű párbeszédei élvezetes olvasmánnyá teszik, írásaiban meseszerű, fantasztikus és abszurd elemek keverednek. E novellafüzérbe olyan darabokat válogattunk, amelyek a legváltozatosabb helyzeteket és karaktereket vonultatják fel, gyakran a szerző élményeire épülnek, és a sokszínű India egyik jellemző arcát tárják elénk.

Jaques ​Roubaud A nagy londoni tűzvész című regénye az elmúlt fél évszázad nagy irodalmi vállalkozásainak egyike. Kivételes kortárs önarckép; gazdag, vibráló, változatos és szisztematikusan enigmatikus szöveg.

Jesús Moncada (1941–2005) a szülővárosát, az Ebró-parti bányászvárost örökíti meg e könyv, fő műve lapjain. A városka 1971-ben tűnt el egy hatalmas víztározó hullámai alatt, a Franco-féle modernizációs törekvések eredményeképp. A bányászok, hajósok és hajóépítők azonban foggal-körömmel harcoltak a megmaradás jogáért, a város közössége nem vállalta, hogy sorsa a szétszórattatás legyen. Annyit sikerült elérniük, hogy az ezeréves múltú régi település helyett a vízierőmű-vállalat kárpótlásképpen felépített egy másikat, ahová a régi városból száműzöttek átköltözhettek, s ha otthonaikat nem is, de közösségüket megőrizhették. 

„Nem mondom el, hogy Morót megettem, majdnem megettem, hogy éreztem, ahogy mikroszkopikus méretben, görbén és magától értetődően zuhant bele a testembe és a világba. S aztán mindennek vége lett, kezdődött elölről, könnyebb lett a lélegzet.”

A kötet Giorgio Vasta első regénye, 2008-ban látott napvilágot számos díjjal jutalmazták. Többek között francia, német, holland, spanyol és cseh nyelven is megjelent.