A görög eredetű diakónia (szolgálat) szó jelenkori használata elválaszthatatlan a keresztyén kontextustól. A diakónia az Isten szeretetét megtapasztalt ember engedelmes és cselekvő válasza, amely által tanúságtételével, erejével, tehetségével és javaival maga is az isteni szeretet közvetítőjévé válik. Ahogyan Fruttus István Levente egyik tanulmányában írja: „Számomra a diakóniai szolgálat a nagy parancsolat két meghatározó dialektikáját jelenti: Istenre (Jézusra) tekintve, a Szentlelket segítségül hívva, sőt a Szentlelket befogadva cselekedjük az Igéből következő parancsolatot: enyhíteni testvérem testi/lelki szükségein, szenvedésén.” Ez a hitből fakadó belső indíttatás a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Kara lelkiségének, identitásának is az alapja. 
Jelen kötettel Fruttus István Levente pszichológust, főiskolai docenst, a nagykőrösi képző 1990-es újraindítása óta az intézmény meghatározó és megbecsült oktatóját, a Szociális munka és Diakónia Intézet egyik alapítóját köszöntik kollégái, volt tanítványai. Az írások között találunk teológiai, egyházművészeti, vallásszociológiai, pedagógiai, a szociális munka és diakónia tárgykörébe tartozó tanulmányt, amely jól jelzi, hogy ez a sajátos értelmű szolgálat olyan küldetés és feladat, amely felöleli a keresztyén hivatás egészét, s amelynek ékessége megbízójának és Urának dicsőségéből fakad.