Falussy Lilla 2004-ben debütált drámaíróként a Debreceni Csokonai Színházban, Metadolce című színdarabjával, mely elnyerte a Komédium Színház drámaírói díját, valamint részt vett a Pécsi Országos Színházi Találkozó keretében megrendezett Nyílt Fórumon. Az olasz színházi és irodalmi életben is bemutatkozott. 2007-ben részt vett az Autori di Roma elnevezésű fesztiválon, ahol olasz nyelven írt egyfelvonásosát a Teatro Eliseóban olvasták fel. Regénye, A nemek éve, romantikus utazás a ma Itáliájában.

„Bennünket, kik az örökös kommunikálástól némává lettünk, a színház emlékeztet rá, hogy beszélni dráma; bennünket, kik nem leljük többé örömünket nyelvünkben, a színház emlékeztet rá, hogy a gondolat testet ölt; nekünk, akik a mechanikus történelem álmának vagyunk foglyai, megmutatja, hogy az emlékezet lélegzik, az idő pedig folytonosan újjászületik.”

Valère Novarina

A színházi szöveget csak akkor tekintjük értékesnek, ha váratlan és szó szerint játszhatatlan. A színmű rejtély, amelyet a színháznak meg kell fejtenie. Ebbe néha sok időt fektet. Az elején senki sem tudta, hogyan játssza Claudelt vagy Csehovot, de a színházat, a színészi játékot éppen az változtatja meg, ha a lehetetlent kell eljátszania; a színművészet határozott változásai tehát a drámaköltővel kezdődnek; magányossága, tapasztalatlansága, még a felelőtlensége is fölöttébb becses nekünk. Mi dolgunk az avatott szerzővel, aki előírja a fényeffekteket és a színpad lejtését? A költő viszont nem tud semmit, nem ír elő semmit, az eljátszás a művészek dolga. Így lesz a homályosnak hitt Claudel idővel érthető, a lagymatagnak tartott Csehov eleven és tömör. A színművészet fordítás kérdése: a modell nehézsége, homályossága a fordítótól nyelvi, a színésztől testi és hangi leleményességet követel.

Pajkos bohózat, fanyar társadalmi vígjáték, sikamlós vagy éppen érzelmes operettszöveg, verses mesejáték, szimbolizmusba hajló egyfelvonásos – már a műfajokat, de a stílust, a figurákat, a szituációkat és a nyelvet tekintve is lenyűgöző az a sokszínűség, ami Heltai Jenő drámai életművét jellemzi. Merész vállalkozás ezt a hat évtized annyi leleményét és tapasztalatát magába foglaló gazdagságot felmérni.

Samuel ​Beckett, Harold Pinter és Tom Stoppard művészetének színház-, és drámatörténeti újításai a 20. század második felétől napjainkig éreztetik hatásukat a színpadon világszerte. Műveik komplexitása, részletgazdagsága, a szövegek rétegzettsége olykor nagy kihívás elé állítja a színházba járó közönséget és az olvasót.