Ha az ember Bunyint olvas, akkor döbben rá, hogy mennyire kevés az, amit az irodalom eddig elmondott a szerelemről. A nők emlékművet állíthatnának az írónak, aki műveiben a hétköznapi parasztasszonyokat, gimnazista lányokat, vidéki hivatalnokfeleségeket sugárzó teremtésekké változtatta. A szerelem metafizikájában Bunyin mélyebbre hatol, mint elődei, az elbeszéléseiben ábrázolt nőalakok részleges megtestesítői az Örök Nőiségnek. Írásaiban a szerelem titka összefonódik a halál titkával, a szerelem lényegi eleme a halhatatlanság utáni vágy. Bunyin az olvasót nemcsak esztétikai örömben részesíti, hanem a lét értelmére vonatkozó kérdésekre adott válaszaival megszólítja és a problémák továbbgondolására sarkallja. Művészetfilozófiájában központi helyet foglal el az emlékezet, mert igaz ugyan, hogy minden elmúlik, de paradox módon mégis minden megmarad.
Rácz Ildikó Mária méltó, verbális emlékművet állít könyvével az orosz írónak. Meggyőzően mutat rá arra, hogy Bunyin poétikájának szignifikáns vonása az őseredeti, a végső Egy keresése, Erósz és Thanatosz égisze alatt. A monográfiában az orientalista és a nyugati filozófiák integrálása a lét végső kérdéseinek magyarázatához viszi közelebb az olvasót. Az egyes fejezeteket egyesítő multidiszciplináris módszertani szemlélet révén a szerző kísérletet arra tesz, hogy az elemzésekbe az irodalom és vallástudomány módszerei mellett bevonja a természettudományi és pszichiátriai kutatások (Maslow-féle piramis-elmélet, az einsteini tér-idő, a jungi archetípusok, a bergsoni teremtő fejlődéselmélet, a holografikus univerzum modell) tudományos eredményeit. Az olvasó mégsem egy elméletieskedő munkát forgat a kezében, hanem a bennük villódzó eleven megfigyelések miatt valami sokkal izgalmasabb olvasmányt.
A szerző a monográfia írásakor egyszerre gondolt a laikus olvasóra és a ruszista szakemberekre. A könyv minden felnőtt olvasó számára ajánlott, aki érdeklődik a szerelem, a lét és a halál művészetfilozófiai és ontológiai kérdései iránt.