Hasonló termékek
Mágócsy-Dietz Sándor
Mindennapi történet egy egyetemi tanárról
Egy életút, egy család bemutatása mindig narratíva. Ez a könyv azonban igyekszik a biografikus történetalkotás hagyományos kereteit szétfeszíteni, s teszi ezt azzal a szándékkal, hogy - Giovanni Levi szavaival élve - a kisember életén keresztül mutassa meg a hétköznapi élet törvényeit.
A pedagógusprofesszió hazai megújításának esélyei a mesterpedagógus programok tükrében
Egyrészt bemutatjuk, miként értelmezik a mesterpedagógusok a professzió megújítását célzó szakmapolitikai elvárásrendszert, másrészt pedig kísérletet teszünk annak feltárására, hogy a mesterprogramok megvalósítása milyen eredményekkel támogatja a köznevelési rendszer fejlesztését.
Medialitás és szimbolikus tudás
A kötetben – többek közt – helyet kap a női képzőművészek térfoglalási stratégiájának bemutatása, a nők modern kori politikai-gazdasági küzdelmeit és ezekben a nyilvánosság döntő szerepét megörökítő két film összehasonlító elemzése, a kreatív gazdaság, illetve a Slow-mozgalom napjainkban elterjedt fogalmai mögötti jelenségvilág áttekintése. A záró tanulmány pedig a hagyományos népi kultúra erotikus szimbolikájának újabb értelmezési lehetőségét mutatja be.
Arezzói Guidótól a tabletig
Tíz évszázad oktatási-nevelési problémái
Mi a közös egy XI. századi bencés szerzetesben és a XXI. század egyik jellegzetes elektronikai termékében? Hogyan kerülhettek egymás mellé e kötet címében? Úgy, hogy a szerzetes találmánya – a hangjegyek újfajta lejegyzése – és az „öt inches képernyő” is a tanulást segíti, segítheti.
Az interaktív könyv
Az interaktív mesekönyvek „felfedezésre és megszelídítésre váró vadonjának” szerepe az elkövetkező évtizedekben, feltételezhetően, egyre inkább felértékelődik nemcsak a nemzetközi, de a hazai kulturális-oktatási folyamatokban is, hiszen az interaktív könyv, mint a nyomtatott irodalom és a digitális kultúra által kitermelt műfajok közti átmenet reprezentánsa evidensen szolgálhat „(tan)anyagként” a művelődés és az oktatás korszerű módszereihez, és a digitálisirodalom-kutatás teóriáihoz.
Korpusz és kontrasztivitás a szakfordítás oktatásában és gyakorlatában
A fordítástudományban a korpuszalapú kutatások nyomán újra több figyelem fordul a nyelvi különbségek hatásaira. A kötetben szereplő tanulmányok fő témája a kontrasztív szövegnyelvészeti kutatások, illetve ezen eredmények hasznosítása a fordítás oktatásában.
Leírás
Ez a könyv egyfajta "bédekker", a lelki egészségvédelemre épülő iskolai szervezetfejlesztés útját mutatja be. Ez az út göröngyös, buktatói vannak, hol lassítani szükséges, hol meg kell állni, hol gyorsítani lehet a lépteket, hol vissza kell fordulni és új útvonalat keresni. Ennek ellenére az úton érdemes végigmenni, mert a lelki egészségvédelem elsajátításának mindenki csak nyertese lehet. A darabjaira szétesett világot nem tudjuk összerakni, azonban a teljesség, az egész-ség felé közelíthetünk. A könyv ennek a folyamatnak az állomásaihoz kalauzolja el az Olvasót, és felkínálja mindenütt a csatlakozás lehetőségét. Az Egész-ség program találkozások története. Az iskolaigazgató, a tantestület, a tanulók, a szülők és persze a kutató egymás felé vezető útját az iskola szeretete kövezte ki és tette minden irányban járhatóvá. Az a szavakká talán sosem formálódó vágy, hogy az iskola kapuján jó érzéssel lehessen belépni szülőként, tanulóként éveket vagy tanárként évtizedeket itt tölteni, és az emlékekben virtuálisan találkozni.
MELEG CSILLA az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa. Nevelésszociológiai kutatásaiban elmélet és gyakorlat egymásra reflektálásával elemzi az iskola világát. A lelki egészségvédelmet az életminőséghez való pedagógiai hozzájárulásként értelmezi, ezért longitudinális vizsgálataiban az egészségmagatartás formálásához hozzájáruló pedagógiai fejlesztő tevékenységeket az iskola szervezeti keretében modellezi.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Meleg Csilla |
Megjelenés | 2021 |
Terjedelem | 212 oldal |
Kötészet | kartonált, puhatáblás |
ISBN | 9789634147770 |