Kötetünkben közreadjuk két református parasztpróféta, a tiszaágteleki Borku Mariska és a nagydobronyi Szanyi Mikó Borbála művét, a Lettszövetséget felfedező Küllős Imola, valamint a Nagydobronyban kutatott Sándor Ildikó tanulmányainak kíséretében. Ez a maga nemében egyedülálló szövegkiadás a puritán hagyományokat őrző protestáns népi vallásosság hiteles és megrendítő dokumentuma.

...a Dohányozás meg-töretése az Isten beszédének Pörölye által, hét Prédikációkban foglalva... (Tiszalök, 1712–1713)

A kézirat több tudomány (teológia, folklorisztika, szociológia, művelődéstörténet, kritikai kultúrakutatás) érdeklődésére tarthat számot, jelentős forrás az életmód, mentalitás, a néphit, népszokások, a szóbeliség és írásbeliség vizsgálatához, a 17–18. századi nyelv és retorika vagy a test különböző felfogásai, test és hatalom viszonya iránt érdeklődő kutatásokhoz is.

Kötetünk egyfelől ennek a kincskeresés mágiatípusának az eddig csak alkalmanként kutatott válfajait és csak esetenként kiadott forrásait mutatja be (azaz magukat a kincskereső kézikönyveket); másfelől pedig olyan peres forrásokat publikál, amelyek a kézikönyvek használatáról árulkodnak.

Kötetünk ​a pozitív indíttatású, megáldó jellegű benedikciók és a gonosz eltávolítását célzó, negatív előjelű exorcizmusok liturgikus szövegeinek magyarországi múltjába kalauzolja el az olvasót. A korszak egyházi áldás- és átokkínálatának bemutatása és funkcionális csoportosítása nem csupán a szentelmények hazai múltjához nyújt eddig feltáratlan adatokat, hanem egyúttal a hívek mindennapi igényeinek, valamint az ezekre kínált vallásos-mágikus gyógymódoknak a sokféleségére is rávilágít.

Erdélyi néphiedelem-gyűjtés 1789–90-ben

A kötet a 18. század végi népi mentalitás egyik eddig legizgalmasabb dokumentuma. Nemcsak Erdély különböző nyelvű és eltérő felekezetű népességének hiedelmeit mutatja be, hanem az értelmiségi gondolkodásra is fényt vet, jelzi, hogy milyen mélyen tudtak behatolni lelkészek a népi képzeletvilágba, és azt is láttatja, hogy külföldi tanulmányaik után milyen olykor ellenséges közegbe kerültek Fogaras vidékén.

Gagyi József anyagát Dyekiss Virág rendezte; szövegeit gondozta, egységesítette és a gyűjteményt tárgy- és helységnévmutatóval látta el. A szerzők e kötettel a Székelyföld múltbeli hiedelemvilágának eleddig legnagyobb szabású gyűjteményét hozták létre. Ezzel nélkülözhetetlen adatanyagot szolgáltatnak a folklorisztikai, antropológiai kutatások számára, de az erdélyi magyar kultúra múltja iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönségnek is tanulságos olvasmányt nyújtanak.

A magyarcsügési ráolvasófüzetek

A kötetben bemutatott kéziratos füzetekbe 1894 és 1933 között jegyzett le magyar és román imákat, ráolvasókat a magyarcsügési Gábor János (1870-1957). A magyar fonetikai készlettel leírt román "deszkentálásokat" torokgyík, kígyómarás, sebláz, orbánc, "lóorbánc" gyógyítására, gonoszok távoltartására és rontások visszafordítására, a magyar ráolvasókat pedig tejelvétel és rontás ellen, továbbá ijedtség eltávolítására tartották alkalmasnak. A ráolvasók némelyike szintén unikális jellegű. Amint a szerző, Takács György megállapította, ezek a 19. század gyimesi határvidékének szinkretikus vallási viszonyait idéző szövegek nem írott előképekből, hanem a helyi szájhagyományból erednek. A füzetek a csángó műveltség alfabetizmusát villantják fel: a segítségükkel betekinthetünk egy, a korabeli gyimesi vidéket ráolvasóival járó "tudományos" vernakuláris vallásosságának magyar és román néphit-elemekkel telített mélységeibe.

Ráolvasók a régi Csíkszékről

Az olvasó e köteten keresztül egy töredékeiben még ma is élő, valamikori gazdag hiedelemvilág dokumentumaiba nyerhet bepillantást, amikor ezeknek a "hasznos" szövegeknek még komoly szerepük volt a mindennapi élet szükséghelyzeteiben. Ezen túl egy költői szépségekben is bővelkedő szövegvilág is elénk tárul a könyvből, amelynek példáit a "huszonnegyedik órában" sikerült rögzítenie Takács Györgynek.