Ekler Dezső (1953) a kortárs magyar építészet nagy hatású, megkerülhetetlen alakja. Ez a könyv átfogó módon mutatja be a jeles alkotó szemléletmódját, építészetének formaproblémáit, legfontosabb karakterjegyeit. A szerző, Széplaky Gerda nem pusztán Ekler eddigi pályaívét rajzolja meg, de izgalmas elemzéseket is kínál az egyes épületekről. A nemzetközi perspektívában szemlélt építészeti teljesítmény esztétikai elemzése révén egy önálló elmélet bontakozik ki: a diverzív építészet teóriája. Az értekezést a legnevesebb magyar épületfotósok képei illusztrálják.

A kötet nem képelemzéseket tartalmaz, az illusztrációt nem önmagában a művészettörténet vagy a művészetelmélet nézőpontrendszerét felhasználva mutatja be: a figyelmet a kép eredetére, az irodalmi műre magára is ráirányítja. Példaanyagát a leporellók, a tankönyvek, a kortárs versek és illusztrációik, valamint Az ember tragédiájának néhány grafika-sorozata képezi.

Ez a könyv a műélvezet olyan formáit rekonstruálja, amelyek a műalkotást nem a közösséghez szóló nemzeti művészet, de nem is az érdekmentesen tetsző tiszta esztétikum, hanem például a rettegés, az izgalom, a szerelmi vágy fogalmi keretei között szemlélték. Eközben arra keresi a választ, hogy az európai romantika művészeti nézetei, motívumai mennyire voltak jelen népszerű formában a magyarországi közgondolkodásban, és hogyan befolyásolták a műalkotások értelmezését.

Gellér Katalin írása a modern magyar művészet történetének egy rövid, de igen jelentős időszakával foglalkozik. Az 1890-es években, Párizsban, a világhírű tanítványai által rendkívül népszerűvé vált Julian Akadémián dolgozó magyar művészek tanulóéveit, küzdelmeit, tapasztalatait mutatja be. Csak néhány ismert nevet említve: Rippl-Rónai József, Csók István, Vaszary János, Kunffy Lajos, s a magyar festészeti megújulást elindító Nagybányai művésztelep alapító mesterei közé tartozó Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla, Réti István és Thorma János is ebben az időszakban tanult Párizsban.

Kálvin Institutiójában azt írja, hogy ez a világ Isten dicsőségének tükreként teremtetett. Amikor a teremtett világra, a teremtett emberre tekintünk, a dicsőség tükrébe nézünk és az örökkévalóságba pillantunk. Egyúttal nem feledhetjük, hogy kezünk alkotása, a szavak és a hangok összefűzése, a művészetek és a teológia művelése akkor teljesedik be és ki, ha egyedül az örökkévaló Isten dicsőségét tükrözi vissza.

Ernst Lajos gyűjteménye és az Ernst Múzeum

Ezúttal nem hagyományos gyűjteménytörténeti munkát tart kezében az olvasó, hiszen nem az Ernst tulajdonában lévő műtárgyaknak ered a nyomába szerző, hanem ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására tesz kísérletet. Eközben kibontakozik a szemünk előtt egy kivételesen izgalmas pálya.