Szent_György Imre naplója hadifogságából

E kötet a szerzőnek, Szent-Györgyi Imrének második világháború utáni hadifogsági emlékiratait tartalmazza, melyek hadifogság alatti naplóinak bejegyzései alapján készültek.

"Ezzel a receptkönyvvel nem csupán az a szándékom, hogy megismertessem az általam készített sütemények elkészítésének módját, hanem be szeretnék mutatni néhány olyan ételt is, amit elődeink is sütöttek, főztek. Nem titkolt szándékom volt az is, hogy ne csak az ételeket mutassam be, hanem azokat az embereket is, akik ezeket elkészítették és elfogyasztották. Próbáltam bemutatni azt az életformát is, ahogy mi éltünk valamikor a tanyán. Ezzel szerettem volna emléket állítani elsősorban szüleimnek, és tisztelegni a hozzájuk hasonló, szegénységben élő tanyasi emberek előtt, akik méltán tekinthetők a XX. század hétköznapi hőseinek."

Mi újat, vagy legalábbis mi mást tud mondani az irodalomtörténet és a poétikai elemzés a történelmi traumákról a történetíráshoz képest azokban az időkben, amikor a „sok” emlékezés, úgy tűnik, hiába próbál gátat vetni a feledésnek? Az Önéletírás és fikció között: történelmi történetek című kötet irodalmi művekben vizsgálja 20. századi magyar és európai történelmi traumák megjelenítését. A könyv első része Budapest 1944–1945-ös ostromáról és a vészkorszakról írt művekkel foglalkozik, közülük is azokkal, melyek a háború befejezését követő néhány évben születtek. E rész fejezetei írók és közemberek naplóit, illetve a közvetlenül a háború utáni időszakban írott és kiadott, ám mára némileg elfeledett műveit, Tersánszky Józsi Jenő regényeit, Déry Tibor elbeszéléseit, Karinthy Ferenc ostromtörténetét és Vas István verses-naplókötetét elemzik. A háború után kiadott, az ostromot feldolgozó regények többsége abban a hiszemben íródott, hogy képesek a történelmi eseményt új összefüggéseket feltárva megfogalmazni, ezáltal pedig hatni a történelem közösségi elgondolására. A kötet ostromregényelemzései éppen ezért azt kutatják, hogy milyen sajátos lehetőséget kínálnak a fikciók a történelmi traumák közbeszédben hatni képes értelmezéséhez, illetve milyen eszközökkel vesznek részt a történelmi esemény és az ahhoz kapcsolódó társadalmi felelősség egykori és mai megértéséhez. A kötet második része az összehasonlító irodalomtudomány kontextusában vizsgálja a 20. századi történelmi traumák irodalmi megjelenítéseit. Az egyes műértelmezések azt tanulmányozzák, hogy miként keveredik az önéletrajzi és a fikciós ábrázolásmód a II. világháború és a koncentrációs táborok, illetve a háború utáni a totalitárius társadalmi berendezkedések tapasztalatai által ihletett írásokban. Kertész Imre, Georges Perec, Patrick Modiano, Susan Suleiman, valamint Karátson Endre műveinek olvasatai a történelmi kataklizmákat különböző nyelvek és kultúrák eltérő perspektívájában szemlélik. Mindezt úgy, hogy figyelembe veszik az időbeli távolságot, mely az egykori eseményt a mindenkori jelentől elválasztja, így különös jelentőséget tulajdonítanak az emlékezés poétikai és politikai összefüggéseinek. A kötet írásai a múlt élővé tételének új lehetőségeit keresik, abban bízva, hogy történelem megelevenítése az olvasás esztétikai tapasztalatában képes kiteljesedni, s egyúttal alternatívát kínálni a történelmi igazság fogalmának politikai-ideológiai kisajátításaival szemben.

A szerző több száz oldalas besúgói jelentésekre alapozva írta meg apja sorsát, aki visszautasította azt, hogy spicli legyen. Ötvenhétig általános iskolaigazgató volt, aztán segédmunkás, majd tanító. Két bűne volt: magyar volt és keresztény.

 

A boldog és beteljesült szerelem meséjében halhatatlan érzelmek és igazságok világítják meg az összefonódó emberi sorsokat. A férfi és a nő, Meion és Diotima szerelmi vallomásának, teljes testi és lelki feltárulkozásának himnusza valahol a téren és az időn kívül hangzik fel. Mítosz, melynek története egyszerre zajlik az ókori Görögországban és a lovagkori Európában, a külső világban és a transzcendenciában.