Lélekmérgező írók és ami mögöttük van

A kötet egy speciális, 1945 utáni jelenséget vizsgál, ugyanis mindennapi életünk részévé vált a következmények nélküliség, amely általános értékválsághoz vezetett. A könyv elsősorban a Rákosi- és a Kádár-korszak funkcionáriusgyerekeinek írói munkásságát és emberi hátterét vizsgálja. Olyan alkotókkal, elsősorban írókkal foglalkozik, akik szüleik révén súlyos terheket örököltek és hordoznak.

Átalakuló életvilágok falun az ötvenes-hatvanas években

A kötet újdonságát az adja, hogy a magyarországi kollektivizálás (1949–1961) történeti elemzése során az ismétlődő erőszakos hatalmi beavatkozások és az általuk kiváltott társadalmi válaszreakciók kölcsönhatásaira koncentrál. Mindhárom kolhozosítási kampányt áttekinti, így érthető meg, hogy miért és miként változtak az állami erőszak-alkalmazás eszközei, s erre reagálva hogyan formálódtak a paraszti társadalom különböző rétegeinek túlélési és alkalmazkodási mechanizmusai.

On peut avoir l’impression que les acteurs aujourd’hui actifs dans la sphère politique apprécient les connaissances ’utiles’, mais l’historicité de ces connaissances n’a pas forcément de place dans leur conception de l’utilité.

 

Gálfalvai Domby Sámuel (1729–1807) 1758-ban De vino Tokaiensi címmel védte meg orvosdoktori disszertációját az utrechti egyetemen, mely ugyanabban az évben nyomtatásban is megjelent. 

A szerző a paraszti gazdálkodás és társadalom kialakulását és átalakulását kíséri végig négy történelmi - a hűbéri, a kapitalista, a szocialista és az újkapitalista - korszakon keresztül. Kitér a hazai viszonyok régiónkénti különbségeinek elemzésére, valamint a magyar viszonyok európai térben való elhelyezésére.

A magyar történelmi dokumentumfilm útja

A magyar történelmi dokumentumfilm útja valamikor a hatvanas években kezdődött. A kádárizmus éveiben óriási szerepet játszott az elhallgatott közelmúlt feltárásában és tabuinak feltörésében, katalizátorként siettette a rendszer bukását. A társadalom ezekből a filmekből ismerhette meg múltját, értelmezéséhezinnen kapott segítséget.

Mi újat, vagy legalábbis mi mást tud mondani az irodalomtörténet és a poétikai elemzés a történelmi traumákról a történetíráshoz képest azokban az időkben, amikor a „sok” emlékezés, úgy tűnik, hiába próbál gátat vetni a feledésnek? Az Önéletírás és fikció között: történelmi történetek című kötet irodalmi művekben vizsgálja 20. századi magyar és európai történelmi traumák megjelenítését. A könyv első része Budapest 1944–1945-ös ostromáról és a vészkorszakról írt művekkel foglalkozik, közülük is azokkal, melyek a háború befejezését követő néhány évben születtek. E rész fejezetei írók és közemberek naplóit, illetve a közvetlenül a háború utáni időszakban írott és kiadott, ám mára némileg elfeledett műveit, Tersánszky Józsi Jenő regényeit, Déry Tibor elbeszéléseit, Karinthy Ferenc ostromtörténetét és Vas István verses-naplókötetét elemzik. A háború után kiadott, az ostromot feldolgozó regények többsége abban a hiszemben íródott, hogy képesek a történelmi eseményt új összefüggéseket feltárva megfogalmazni, ezáltal pedig hatni a történelem közösségi elgondolására. A kötet ostromregényelemzései éppen ezért azt kutatják, hogy milyen sajátos lehetőséget kínálnak a fikciók a történelmi traumák közbeszédben hatni képes értelmezéséhez, illetve milyen eszközökkel vesznek részt a történelmi esemény és az ahhoz kapcsolódó társadalmi felelősség egykori és mai megértéséhez. A kötet második része az összehasonlító irodalomtudomány kontextusában vizsgálja a 20. századi történelmi traumák irodalmi megjelenítéseit. Az egyes műértelmezések azt tanulmányozzák, hogy miként keveredik az önéletrajzi és a fikciós ábrázolásmód a II. világháború és a koncentrációs táborok, illetve a háború utáni a totalitárius társadalmi berendezkedések tapasztalatai által ihletett írásokban. Kertész Imre, Georges Perec, Patrick Modiano, Susan Suleiman, valamint Karátson Endre műveinek olvasatai a történelmi kataklizmákat különböző nyelvek és kultúrák eltérő perspektívájában szemlélik. Mindezt úgy, hogy figyelembe veszik az időbeli távolságot, mely az egykori eseményt a mindenkori jelentől elválasztja, így különös jelentőséget tulajdonítanak az emlékezés poétikai és politikai összefüggéseinek. A kötet írásai a múlt élővé tételének új lehetőségeit keresik, abban bízva, hogy történelem megelevenítése az olvasás esztétikai tapasztalatában képes kiteljesedni, s egyúttal alternatívát kínálni a történelmi igazság fogalmának politikai-ideológiai kisajátításaival szemben.