Egy fiatal színésznő tíz év után újra találkozik az apjával... Egy
testvérpár, akiket rejtelmes, kibogozhatatlan érzelmek
kötnek össze... Disztópikus jövőkép a jelen idősíkjáról, ahol a
férfiakat és a nőket szigorú törvények választják el
egymástól... Rendszerváltáskor játszódó bűnügyi történet,
amely egy krimiíró és ellenállhatatlan humorú unokája
megejtő lelkivilágába kalauzol... Egy orvos és exbarátnője
teljes megsemmisüléssel fenyegető érzelmi hullámvasúton a
karantén idején...
Az öt drámaszövegben annyi a közös, hogy az összes a
harmadik évezredben született. Minden más hasonlóság a
véletlen műve.

KÁLLAI KATALIN író, művészetkritikus. „Későn érő típus vagyok. Az emberek szeretik
becetlizni a másikat. (Én is.) Eleinte naivan úgy gondoltam, hogy lassan fölkapaszkodom
a szamárlétrán, mert az iskolában valami ilyesmire tanítottak. De a dolgok nem így
működnek. Sokkal nagyobb ellenállásokat kellett áttörnöm a pályám során, mintha már
az egyetem alatt tudatosítottam volna a környezetemben, hogy én bizony író leszek. De
ha nem így történik, talán nem is lettem volna író. Legalábbis nem ez az író. Mondom a
stációkat. Üzemi lap, Esti Hírlap kulturális rovat, elméleti, művészeti folyóiratok, az első
regény, az első dráma, versek a Ligetben és az Új Írásban. Ez röviden negyven év
története. Olyan határátlépésekkel, amelyek nagyon sokáig meghaladták az erőmet.
Szögesdrót kerítéseket kellett lebontanom. De valami mindig vitt előre. És ez így teljesen
rendben van.”