kultúrák találkozása
KATALÓGUS
Borító

Bokody Péter, Szegedi Nóra és Kenéz László (szerk.): Transzcendencia és megértés. Lévinas etikája és metafizikája

282 oldal, ISBN 978 963 236 125 3, Ára: 2600 Ft

Emmanuel Lévinas (1906–1995) a francia fenomenológia kimagasló alakja. Elődeivel és a fenomenológia német hagyományával azt a gondolatot szegezte szembe, hogy az etikai viszony megelőzi a megismerõ viszonyt, és hogy a fenomenológiának, ha eredeti programja értelmében „első filozófia” kíván lenni, az etikához képest kell meghatároznia magát és tárgyait. Ahogy fogalmaz, „a kritika megelőzi a dogmatizmust, a metafizika megelőzi az ontológiát”.

A kötet tanulmányai a lévinasi filozófia szinte minden fontos kérdését érintik. Lévinasnak a fenomenológiai hagyományhoz fűződő viszonya mellett tárgyalják a diakrónia, a másik és a beszéd nagy lévinasi témáit, de foglalkoznak Lévinas művészetre, vagy éppen a Talmudra vonatkozó gondolataival is.

A kötetet Philippe Nemo 1981-ben Lévinasszal készített interjúi egészítik ki.