530 oldal, ISBN 978 963 236 108 6, Ára: 4000 Ft
Az emigráns politikus, Eckhardt Tibor nyolcvanadik életévén túl, az 1970-es évek elején vetette papírra a második világháború első három esztendejével foglalkozó visszaemlékezéseit. Ebben a szerző részletesen bemutatja 1941-es Amerikába távozásának előzményeit, vállalt politikai misszióját és e küldetés teljesítésének nehézségeit. Szól az általa képviselt magyar ügy amerikai támogatóiról és ellenségeiről, illetve a náci Németországgal szemben álló szövetséges hatalmak kulisszák mögött zajló egyezkedéseiről és súrlódásairól is. Színes portrét rajzol az általa személyesen is ismert Hitlerről, Churchillről, Rooseveltről és a fiatal Habsburg Ottóról. Munkájában számos olyan mozzanattal ismerkedhetünk meg, amely más megvilágításba helyezi a nyugati szövetségesek háború alatti Közép-Európa-politikáját, illetve Szovjetunióhoz való viszonyulását. Személyes élményeivel, valamint dokumentumokkal és adatokkal bőségesen alátámasztott okfejtése gyakran ellentmond korunk történelmi kánonjainak, azonban széles perspektívája s érvelésének logikus volta álláspontját mindenképpen megfontolásra érdemessé teszi.