262 oldal, ISBN 963 0050 77 3, Ára: 1950 Ft
Kocsis Rózsi 1932-ben született Széken, szegényparaszti családban. Négy elemit végzett, és már kilenc éves korában szolgálni szegődött. Húszévesen férjhez ment. Első gyermeke egy baleset folytán maradandó károsodást szenvedett, betegsége feloldhatatlanul nehezedett a család további életére. 1967-ben Szamosújvárra költöztek, férjével együtt gyári munkás lett, ebben az időben kezdte el megírni visszaemlékezéseit. 1999-ben halt meg Budapesten.
Emlékirataiból kettő már megjelent. A még szép emlékű gyermekkort a Megszépült szegénység című, 1988-ban megjelent könyvében idézi fel. Remények és kétségek között című munkájában (1997, Székelyudvarhely), lányságára és házasságának elso éveire emlékezik. A kötet a fiatalasszony sorsát rajzolja meg, egyfajta rendhagyó vallomás formájában. A mű elbeszélések füzére, amelyeknek főszereplője Kocsis Rózsi beteg gyermeke. Az irodalmár Nagy Pál, a szerző természetességének varázsát, képteremtő tehetségét, gazdag asszociációs készségét dicsérte, mely a szegény paraszti létnek színes és gazdag világát varázsolja elő.