Megrendelés Online
Harmattan Bartosiewicz László: Régészeti állattan
Előkészületben

A régészeti kutatás szerves részeként végzett természettudományos vizsgálatok növelik a régészeti leletek ismerettartalmát, megkönnyítik az egykori természeti környezet rekonstrukcióját és a korabeli emberek életmódjának, műveltségének tisztázását. A régészeti állattan (=archaeozoológia) az ásatásokon lelt állatmaradványok meghatározásával, elemzésével, természet- és társadalomtudományi értelmezésével foglalkozik. Ennek megfelelően tárgya az ember egykori környezetében élt állatok, az állat és ember közötti viszony, valamint közvetve az emberi társadalom egykori kapcsolatrendszereinek vizsgálata.

A régészeti állattan első átfogó szervezete, a Nemzetközi Archaeozoológiai Tanács 1971-ben alakult Budapesten. Az elmúlt harminc évben számos nemzetközi munkacsoportjában folyik az állatmaradványok regionális (pl. Délnyugat-Ázsia, Dél-Amerika) vagy szakmai szempontok (halmaradványok, tevefélék leletei, csonteszközök) szerinti kutatása. A régészeti állattan a nemzetközi kutatásban az emberi művelődéstörténet, az emberközpontú régészet egyik fontos megismerési eszközévé vált. Egyrészt lassan szabadul az "Új Régészet" által ráruházott tévedhetetlenség kényszerű látszatától, ugyanakkor a nemzetközi szakirodalomban világosan látható, hogy számos elvi és módszertani síkon immár közvetlenül kapcsolódik a régészek munkájához. Epikus, leíró szerepe, ennek megfelelően párbeszéd jellegűvé vált, a nagyvonalú általánosságokról egyre inkább a fontos részletekre terelődik a kutatók figyelme. A szakma élvonalában megfontolt kritikai szellem uralkodik.

Ezekről a fejleményekről a magyar nyelvű szakirodalomban eleddig alig-alig esett szó sőt, a modern régészeti állattan árnyalt magyar szaknyelve sem alakulhatott ki. E kötet ezért nem a háziasítás történetéről, a régi korok állatainak külleméről szól, hanem arról milyen áramlatok, megközelítések használatosak legismertebb háziállataink múltjának megismerésében, hogyan illeszkedik a régészeti állattan legfontosabb társtudományához, a régészethez.