Lackó Mihály: Széchenyi elájul - Pszichotörténeti tanulmányok
208 oldal, ISBN 963 8616 93 8, Ára: 1850 Ft
Az 1997-ben fiatalon elhunyt Lackó Mihály a filológia, kivált a narráció-elemzés, továbbá a pszichológia, valamint a történetírás megközelítésmódjainak egyéni ötvözésével hívta fel magára a szakmai közvélemény figyelmét. Pszichotörténeti jellegű kutatásai során elsősorban két 19. századi történelmi személyiség, a politikus-historikus Grünwald Béla és a "legnagyobb magyar", gróf Széchenyi István politikai, szellemi és lelki portréját rajzolta meg kivételes pszichológiai érzékenységgel.
A pszichotörténetírás nem a leggyakoribb "történeti segédtudományos" műfaj, a történészek többsége gyanúval is kezeli, még akkor is, ha a történések föltárásának, a tényrekonstrukciónak és a forráskritika meghatározott szabályainak megfelelni kívánó új tudományterület kínos tudatossággal próbálja elkerülni a naivitás és a dilettáns történetmesélés epizodikus leleményeit. A történésekkel foglalkozó kutatók többsége a "mi történt?", "mit mondott?" szintjén értelmez, a pszichohistorikus azonban nem elégszik meg azzal a kézenfekvő "magyarázattal", hogy "valahol másutt van a magyarázata" az egyes jelenségeknek, hanem magában a műben, az interpretáció lehetőségeit kihasználva alkotja meg lehetséges modelljét. A Széchenyi személyiségén pszichologizálók valamely külső hatás és indíték irányában kutatnak (s a kortársaitól egészen napjaink történész-nemzedékeiig számosan illenek ebbe a csoportba), a józan ész lélektani valószerűségeit előnyben részesítő, hermeneutikai problémát megfogalmazó kutató viszont "olyan szövegtani kérdéseket" tesz föl, "amelyek megválaszolása nélkül nem lehetséges modern Széchenyi-kép" (Gyáni, 42. old.). Laczkó Mihály könyve tehát lélektani és szövegtani, kevéssé "fejlődéstörténeti", ám annál inkább retorikai megfejtést ajánl a jellemrajz részleteinek megértéséhez, s nem csupán Széchenyiéhez, hanem a politikus és történész (egyebek közt nem-szokványos Széchenyi-értelmezéssel is kísérletező) Grünwald Béla párizsi öngyilkosságának interpretálása során is. Melankolikus, neurotikus hősök? Egy hektikus kor pszichoszomatikus áldozatai? A politikával összefüggő sikerképességben megrendült, organikus elváltozásokat mutató, ambiciózus közéleti cselekvők? Elborult - vagy épp nagyonis világos elméjű - emberek, akiknek cselekedete nem puszta esemény, hanem kortörténés? Mindez (röviden) összegezhetetlen. A szellemi és lelki portrék rajzolata a reformkor, "A régi Magyarország" és "Az új Magyarország" filológiai elemzéssel kiegészített pszichotörténeti bemutatása pedig a nagy változások kora jelentős alakjainak megértése felé vezeti az olvasót - nem minden meghökkenés nélkül.
(A. Gergely András)